Vágólapra másolva!
A McLaren bejelentette, hogy csatlakozik a csapat pilótaprogramjához a korábbi Ferrari-versenyző Luca Badoer fia, Brando Badoer.

Luca Badoer összesen 50 Forma-1-es futamon vett részt a pályafutása során, de ezeken egyetlen pontot sem tudott szerezni. Az 53 éves olasz expilóta volt a Lola, a Minardi és a Forti F1-es csapatának versenyzője is a kilencvenes években, majd sokáig (1997 és 2010 között, azaz Michael Schumacherék sikerkorszakában) a Ferrari tesztpilótájaként dolgozott. Felipe Massa 2009-es Magyar Nagydíjon történt balesete után Luca Badoer az Európa Nagydíjon és a Belga Nagydíjon is elindulhatott, ám mindkétszer utolsóként zárt az időmérőn, és a futamon is 17., majd 14. helyen végzett. Így aztán két futam és a szurkolók általi rengeteg gúnyolódás után lecserélte őt a Ferrari Giancarlo Fisichellára. Nos, hamarosan egy újabb Badoer érkezhet az elitbe, a 18 éves fiát, Brando Badoert ugyanis hétfőn a McLaren felvette a pilótaprogramjába.

McLaren, Brando Badoer
Brando Badoer a McLaren új pilótája
Fotó: instagram.com/mclaren

Brando Badoer a Forma-3-ban is versenyezhet a McLaren támogatásával

Brando Badoer 2022-ben váltott a gokartozásról formaautózásra, ahol juniorszériákban és az egyesült arab emírségekbeli F4-ben, valamint az olasz Forma-4-ben indult, idén pedig a Formula Regional Európa-bajnokságon versenyez – utóbbiban a szezonzáró hétvége előtt az összetett ötödik helyén áll. A 18 éves olasz versenyzővel tavaly opciós szerződést kötött a McLaren, idén pedig véglegessé tették a kontraktust. 

Brando Badoer ráadásul 2025-ben a McLaren támogatásával a Forma-3-ban is elindulhat, hiszen a Prema Racing versenyzője lesz a következő szezonban. 

Az istállónál az egyik csapattársa a szintén mclarenes tehetség, az amerikai Ugo Ugochukwu lesz.

A Forma-3 2025-ös szezonját március 15. és szeptember 7. között rendezik meg.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!