A finn versenyző, Valtteri Bottas a szokatlanul hosszú F1-es őszi szünetben megragadta a lehetőséget, hogy másik szenvedélyének, a kerékpárversenyzésnek a csúcsán is kipróbálja magát, hiszen áprilisban a Dél-afrikai Köztársaságban kivívta a jogot a murvás világbajnokságon való részvételre.
A versenyt 182 kilométeres távon, Belgiumban rendezték,
a finn pedig a 35-39 éves korosztály mezőnyében mérethette meg magát, ahol a 232 rajthoz álló közül a 133. helyen ért célba - írja a Racingline. A távot 5 óra, 40 perc és 4 másodperc alatt teljesítette, 37 perccel a kategóriát megnyerő Jo Pirotte, és közel egy órával az elitmezőnyben győztes Mathieu van der Poel mögött.
„Kemény volt, ahogy arra számítottam! – mondta a nap végén Bottas. – Rengeteg résztvevő mellett az elején kicsit tolakodnunk kellett, amikor csak egy járható nyom volt a pályán, aztán öt kilométerrel a vége előtt helyre kellett hoznom egy defektet, de ezt leszámítva elégedett voltam a nyeregben töltött napommal.”
Hozzátette, azért szereti a murvás bicikliversenyeket, mert számára ez a teljes ellentéte a Forma-1-es versenyzésnek.
"Ilyen terepen tekerni nagyon más kihívás, mint egy versenyautót vezetni. És itt végre én vagyok a motor, ez az egyik oka, amiért szeretem.”
Bottas továbbra is versenyben van a jövőre még Ferrari-motorok által hajtott Sauber 2025-ös versenyzői üléséért – sőt, sajtóértesülések szerint ő is a legesélyesebb a Williams, valamint a McLaren által protezsált Franco Colapintóval és Gabriel Bortoletóval szemben.