Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem érti, hogy a méréseikkel ellentétben miért nyújtanak gyenge teljesítményt a pályán.

Suzukában is szenvedett a Mercedes, George Russell és Lewis Hamilton csak egy hetedik és egy kilencedik helyet tudtak felmutatni, a német csapat négy futam után csupán a negyedik helyen áll a konstruktőrök között, a rangsorban a Red Bull és a Ferrari mellett a McLaren is bőven megelőzi. Toto Wolff csapatfőnök nagyon bosszús a történtek miatt, és értetlenül áll az előtt, hogy a versenyeken nem tudják kihozni az autóból azt a köridőt, amit kellene és amit a szimulációk mutatnak.

Toto Woff nem érti, miért szenved ennyire a Mercedes

"Mérjük a leszorítóerőt a szenzorainkkal, és azt mondják, hogy 70 pontnyival több leszorítóerőnk van egy konkrét kanyarban Melbourne-ben, mint tavaly. 

Köridőben viszont egyetlen km/h-val sem gyorsabb az autó. Ennek így nincs értelme. Hol vannak a korlátok?

Ki akartunk pipálni néhány dobozt. Van-e bármilyen korlátozó tényező, amit kiszúrtunk? Úgy gondolom, van" - nyilatkozta az osztrák szakember.

Toto Wolff
Toto Wolffot aggasztja a Mercedes gyenge szereplése
Fotó: AFP (Photo by Andrej ISAKOVIC / AFP)

A Mercedes főnöke szerint a címvédő Max Verstappen és a Red Bull idén is legyőzhetetlen lesz, nekik a második hely lehet a céljuk, ám egyelőre attól is eléggé messze vannak.

"Senki sem fogja elkapni Maxot idén. A vezetése és az autója bámulatos. Látom, ahogy a gumikkal bánik. Úgyhogy ez az év a mögötte zajló csatáról szól. Remélhetőleg fel tudunk zárkózni a McLarenekre és a Ferrarikra, hogy a második helyért harcoljunk. Ez van idén, és ez volt tavaly is, amikor sikerült is másodiknak lennünk" - idézte a formula.hu Wolff szavait.

Ha győzelmekre és bajnoki címekre számítasz, akkor mondhatjuk, hogy a senki földjén járunk, mivel Max és a Red Bull annyival elöl jár. Itt vagyunk ebben a bolyban, de egyik csapat számára sem kielégítő a második-harmadik-negyedik helyekért küzdeni.

Ha pusztán sport szempontjából nézem, csak az első hely számít, de ez a valóság, amivel szembe kell néznünk most. A célunk, hogy futamokat nyerjünk idén, és nem akarom elengedni ezt az ambíciót, főleg nem jövőre" - tette hozzá a Mercedes főnöke, aki arra számít, hogy a 2026-os szabályváltozások után reálisabb esély lesz arra, hogy bárki legyőzze a Red Bullt.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!