Vágólapra másolva!
Lando Norris nem lett túl népszerű a rajongók körében az Azerbajdzsáni Nagydíj leintése után, miután a McLaren sztárja ugyanis azonnal jelentette az integető Max Verstappent. Később meg is magyarázta, miért tett így.

Max Verstappen három másik versenyzővel együtt figyelmeztetést kapott a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj után, mert a verseny leintése utáni levezető körben előztek.

Max Verstappen. Lando Norris
Lando Norris nem lett népszerű, Max verstappen csak gratulált
Fotó: X

Lando Norris azonnal jelentette Max Verstappent

Ebben nem lenne amúgy semmi különös, csakhogy a bakui futam virtuális biztonsági autó alatt ért véget, és ez a leintés alatt is érvényben volt - írja a Vezess. A versenyzőknek tehát tartaniuk kellett volna a pozíciójukat, de ezt többen nem tették meg.

Max Verstappen már a pálya vége felé járt, amikor 

előbb barátját, Lando Norrist, majd George Russellt előzte meg, és csak őket. Mindkettejüknek intett gratulálva, amire csak Russell intett vissza, Norris viszont egyből nyomta a rádió gombját.

„Max mindenkit megelőz. Nem tudom, számít-e, de még mindig VSC van” – szólt be Norris a rádión, a mérnöke pedig nyugtázta, hogy vették a jelzést. Tény, hogy Norris csak a csapatával beszélt, és a hanghordozása sem olyan volt, mint aki büntetést akart volna kierőszakolni, de a „jelentésével” így sem lett népszerű a rajongók körében.

„Nem panaszkodni akartam, csak tényeket közöltem. És megkérdeztem erről a csapatomat, mert azt gondoltam, hogy az előzés nem megengedett” – mondta Norris az esetről.

Az FIA elismerte, hogy volt már ilyesmire példa idén, amikor nem is vizsgálták az esete(ke)t, de a mostani figyelmeztetésekkel jelezte a szövetség, hogy a jövőben már szigorúbban büntetni fogja az ilyen szabálysértéseket.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!