Mindenekelőtt szögezzük le, hogy óriási siker a labdarúgó Európa-bajnokság 24-es mezőnyébe kerülni. Most rendhagyó leszek: nem engedhetem meg magamnak, hogy ne említsem meg szakmai összegzésként, hogy ez, hogy is történt.
Példás odaadással megvívtuk mérkőzéseinket, voltak kimagasló egyéni teljesítmények, remek érzékű szakvezetői húzások, de mindez – volt!
Azaz már csak múlt időben beszélhetünk erről. Jó emlékezni ezekre a mérkőzésekre, de most egy teljesen más világba lépünk.
Sokszor leírták már, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság legerősebb csoportjába került. Németország, Franciaország (világbajnok 2018-ban) és Portugália (ők a címvédők, azaz a 2016-os Eb nyertesei) társaságában. Ebből a csoportból is az első kettő jut tovább, míg a négy legjobb harmadik helyezett a csoportokból szintén továbblép a legjobb 16 közé.
Számunkra, a magyar labdarúgó-válogatott számára ez óriási vizsga lesz.
Ennek kapcsán kell feltennünk a kérdést, hogy mit is ér most Európában a magyar futball? Infrastruktúrában egészen biztos, hogy Európa élmezőnyébe tartozunk. Sehol ennyi stadion nem épült, mint hazánkban. Ráadásul ezek a stadionok, gyönyörűek, hívogatóak, kulturált környezettel, tágas parkolókkal, csodálatos kiszolgáló létesítményekkel. Az ide belépő az agyonemlegetett "nyugati atmoszférában" érezheti magát.
Külön említést érdemel a csodálatos Puskás Aréna, amely igazi szurkolói futballszentély lett.
Elődjében, a Népstadion tornatermi kispadján több mint száz mérkőzést ültem edzőként és szövetségi kapitányként, így csak a legnagyobb tisztelettel beszélhetek róla.
Szerettük ezt a stadiont. De az utódja, amelybe a remek tervezőgárda nosztalgiázva igyekezett belopni a múlt jellegzetességeit is, a Puskás Aréna, a világon egyedülálló létesítménynek mondható.
Igaz, Európában vannak ettől nagyobbak, technikai újdonságokkal elkápráztatóbbak (például a gelsenkircheni zárható tetejű monstrum, a Schalke 04 arénája), de a Puskás Arénánál szerethetőbb aligha. Hogy miért? Mindezt nem lehet egyszerűen megmagyarázni. A Puskás Aréna vonzó, egyszerű, kedves, szép, nekünk való stadion. Jó benne lenni - és érdekes, ezt a tavaszi BL és Európa-liga meccseken itt játszó külföldiek is elmondták - nem csak a magyaroknak.
Ebben a stadionban játssza majd két hazai mérkőzését válogatottunk. Június 15-én a portugálok, június 19-én pedig a franciák ellen. De milyen csapat a jelenlegi magyar labdarúgó-válogatott?
Értékes, mert magyar, azaz a miénk. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy a játékereje gyengébb, mint a csoportban található másik három csapaté. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a mérkőzéseket eleve feltartott kézzel kellene elkezdeni és lejátszani.
Ma a futballban precíz szervezettséggel, egy-két poszton kiugró teljesítménnyel, szilárd, jól együttmozgó, kőkemény védelemmel, remekül felépített kontrákkal minden csapatot komoly erőfeszítésre lehet kényszeríteni.
Mindez a diplomaták szájába illő „tisztes helytállás" szövegével jellemezhető. És a magyar labdarúgó-válogatottnak már ez is nagy dolog. Nincs feltett kéz. Nincs olyan, hogy előre kijelentjük: „de hát ezek jobbak", s nincs olyan, hogy eleve megadjuk magunkat. A magyar szurkolók serege kemény, odaadó őszinte futballt vár el a telt házas Puskás Arénában, majd a foghíjas müncheni stadionban is.
Jelen pillanatban ez a realitás, a nemzetközi minimum, amit a magyar válogatottnak teljesítenie kell. De ez nem csak ennyi, ez lehet több is.
Mezey György