Vágólapra másolva!
A hétfőn menesztett Alberto Cavasin helyett Delio Rossi lett a Lecce labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakember feladata, hogy megmentse a kieséstől a jelenleg a 16. helyen álló együttest. Pármában sem nyugodnak a kedélyek: az idén már harmadik edzőjét fogyasztó csapat a Chievo mesterét, Luigi del Nerit szemelte ki a kispadra.

A Brescia elleni hazai vereség hatására a Lecce felbontotta Alberto Cavasin edző szerződését. A csapat jelenleg a kieső, 16. helyen áll, összesen 19 pontot gyűjtött. A vezetőedzőnek kinevezett Rossi korábban a Foggia, a Salernitana és a Pescara együttesét irányította. Ebben az idényben Cavasin a kilencedik menesztett élvonalbeli edző Olaszországban, így a szezon kezdete óta már minden második klub megvált trénerétől. A másodosztályban 14 szakember szerződését bontották fel.

Miközben Leccében edzőt váltottak, Pármában Stefano Tanzi, a klub elnöke jövőre a Chievo jelenlegi mesterét, Luigi Del Nerit kívánja megnyerni a kispadra. "Az AC Parma keresi a jövő edzőjét, ezért természetes, hogy körülnézünk" - mondta Tanzi. "Keressük azt a személyt, akinek csapata jó futballt játszik, és aki szeret dolgozni tehetséges, fiatal labdarúgókkal. Azt nem tudom megmondani, ez a személy Del Neri vagy valaki más lesz, de kétségtelen, hogy Luigi remek munkát végzett Veronában."

Korábban:

A Roma visszavette a vezetést az Intertől

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!