A Csónakázó-tóba lökték a nyíregyházi drukkereket az önfeledt debreceni szurkolók

Több mint egy éve ismerkedtünk meg a zárt kapus focifordulók fogalmával, kisebb szünettől eltekintve azóta folyamatosan üres nézőterek előtt zajlanak a sportesemények. Pedig vasárnap a Merkantil Bank Ligában olyan találkozót vívnak, amelyen biztos, hogy tízezer szurkolónál több lett volna a stadionban. A másodosztályban? – teheti fel bárki jogosan a kérdést. Bizony, mert a Debrecen és a Nyíregyháza bajnoki pontokért zajló találkozója nem egyszerűen focimeccs. Hanem harc, küzdelem, néha már háború. 1979-ben a tavaszi fordulóban 28 ezer drukker zsúfolódott össze a régi Nagyerdei Stadionban. Pedig azt a mérkőzést is a másodosztályban vívták. A tét viszont óriási volt.

A DVSC akkor már zsinórban a 15. szezonját töltötte távol az élvonaltól. A Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC korábban soha nem szerepelt a legjobbak között, ám abban a szezonban úgy teljesített, hogy reális esélye volt a feljutásra.

DVSC-Nyíregyháza 2-1 (1-1)
1979. június 3. Debrecen, 28 ezer néző. Vezette: Tompa

Debreceni VSC: Szabó — Kiss, Szigeti, Potyók, Halta — Menyhárt, Czikora — Tímár, Maczkó, Szíjgyártó, Nérey. Edző: Teleki Gyula.
Nyíregyházi VSSC: Buús — Cséke, Szűcs, Ambrusz, Czeczeli — Szekrényes, Moldván, Buzsik — Kiss, Lukács, Farkas II. Edző: Temesvári Miklós.
Csere: Szíjgyártó helyett Tóth E. a szünetben, Cséke helyett Kléninger az 54. percben, Lukács helyett Farkas L. a 67. percben.
Gólszerző: Maczkó a 12. percben, Czeczeli a 27. percben, Tóth E. (11-esből) az 59. percben.

Június 3-án, három fordulóval a zárás előtt a listavezető Debrecen úgy fogadta ősi riválisát, hogy 5 ponttal vezetett előtte. A helyzetet legjobban a DVSC vezetőedzője, Teleki Gyula fogalmazta meg:

Ha ezen a meccsen túl leszünk, akkor már be is fejezhetjük a bajnokságot: NB I-esek leszünk! A Nyíregyháza ellen győzni fogunk, hiszen nyernünk kell. Úgy lépünk pályára, hogy más eredmény nem születhet."

A DVSC 1979-es csapata, amely feljutott az NB I-be Forrás: Hajdú Bihari Napló

A vendégcsapat edzője az a Temesvári Miklós volt, aki egyetemi évei alatt debreceni csapatban focizott, majd később irányította a magyar utánpótlás-válogatottat, és az Újpesti Dózsát a negyeddöntőbe vezette a Kupagyőztesek Európa-kupájában. Az óriási érdeklődéssel várt NB II-es meccs előtt ezt mondta:

Három hónap óta erre a találkozóra készülünk. Úgy érzem, alaposan megismertük a DVSC játékát, látjuk annak hiányosságait is. Bízom abban, hogy győzünk Debrecenben."

Június 3-án, vasárnap délután 5 órakor kezdődött a találkozó, de már 11-kor kinyitották a stadion kapuit. Ez a stadion azon a helyen volt, ahol a mai szupermodern. Ám akkor még nem volt igazi futball aréna, ugyanis nemcsak futópálya, hanem salakmotorpálya is övezte a játékteret. Mellette, a mostani ködszínház helyén egy Csónakázó-tó volt. Ennek még lesz jelentősége a történetben, de előtte idézzük fel azt a vasárnap délelőttöt, kora délutánt.

Mivel nyár eleji forró nap volt, sokan a stadionhoz közeli strandon töltötték a heti pihenőnapot. Aki nem tudta közülük, hogy milyen esemény lesz, az nagyon meglepődhetett a délelőtti „kórustalálkozó" hangjait hallva. Persze alig akadt olyan ember a városban, aki nem sejtette, milyen program lesz a Nagyerdőben. A szomszédos Nyíregyházáról ötezren érkeztek, akkor még sem vendégkvóta nem volt, sem helyre szóló jegy.

Vasárnapig 20 ezer belépő kelt el a keleti derbire, a rendezők ezért úgy döntöttek, hogy a fekete salakon is kialakítanak ülőhelyeket.

Ez ugyebár azt jelenti, hogy több ezer ember akár a pályára is besétálhatott volna mérkőzés közben.

Egy jelenet az 1979-es DVSC-NyVSSC meccsből Forrás: Hajdú Bihari Napló

Délelőtt 11-kor már több ezren tolongtak a bejáratoknál. Ennek a vasárnapi meccsvárásnak azokban az időkben hagyománya volt Debrecenben, amikor a Dózsa kézilabdázói 11-kor kezdtek egy találkozót a nyitott stadionjukban, reggel 8-kor már alig lehetett bejutni a nézőtérre.

A Nagyerdei Stadionban dél körül már óriási tömeg ült a hosszú lócákon.

Amikor egy baráti társaság egy újabb tagja megérkezett, a korábban leült 5-6 ember felállt, majd egyszerre huppant le a késővel a rendelkezésre álló helyre. Így praktikusan megoldhatóvá vált, hogy 5-6 helyen 8-10 ember is szorongjon. A büfék korlátozott számban és áruválasztékkal üzemeltek, de akkoriban még nem enni-inni jártak az emberek a stadionokba. Igaz a tűző napon nem volt könnyű kibírni nyolc órát, de a debreceniek azzal vigasztalták magukat, hogy mivel 15 éve várnak a feljutásra, ez a néhány óra csak elröppen valahogy.

A szervezők pedig folyamatos programot biztosítottak a strandon való hűsölés helyett itt aszalódóknak. A juniális keretében fellépett a KISZ Ifjú Gárda művészcsoportja, a balmazújvárosi úttörőzenekar, sőt még a debreceni Color is, mely az első vidéki együttes volt, amely nagylemezt adhatott ki az erősen cenzúrázott könnyűzene világából. Fél háromtól pedig a fővárosból ismert színészek-újságírók rangadójának debreceni kiadására is sor került.

Ekkor már hivatalosan 28 ezren voltak az öreg stadionban. Plusz azok, akik „kerítésbérlettel" érkeztek, és ők sem voltak kevesen.

Aztán öt órakor elkezdődött a mindent eldöntő rangadó. És valóban el is döntött mindent. Már a 12. percben vezetést szerzett a Loki. Egy szöglet után az elsősorban a fejjátéka miatt kedvelt Maczkó ezúttal lábbal talált a kapuba. A találkozó után így emlékezett arra a pillanatra:

Hosszú idő óta úgy rúgjuk a szögleteket, hogy Tímár a rövid sarokra helyezkedik és megcsúsztatja a beívelt labdát. Nekem ilyenkor az a feladatom, hogy résen legyek. A gólból tulajdonképpen csak arra emlékszem, hogy már ott volt előttem a labda, s azt begurítottam a hálóba. Utána olyan boldog voltam, mint életemben még sohasem. Éreztem, hogy ezzel a góllal bent vagyunk az NB I-ben."

Így is történt. Az NyVSSC ugyan még az első félidőben egy szöglet utáni Czeczeli-fejessel egyenlített, ám a második félidőben Tóth Ernő 11-es góljával a DVSC megnyerte a meccset. A sors különös kegyetlensége, hogy az első gólt szerző Maczkó Gyula 42 évvel ezután, pont a szuperrangadó előtti héten, múlt vasárnap halt meg, 71 évesen.

Ám 1979-ben még ő volt az egyik legnagyobb hős, akit ünnepelt az NB I-es szereplésre 1964 óta váró város hálás szurkoló serege. Mivel a lefújás után csak az nem ment be a pályára, aki nem akart, így több ezren éltették a város hőseit a gyepen.

A szokásoknak megfelelően minden nélkülözhető felszerelésüktől megszabadították a hazai játékosokat. Akkoriban ez még így ment, és nem esett bántódása senkinek.

Persze a játékosok sem akartak csendben hazaoldalogni a találkozó után: az öltözőben is nyíltak a pezsgők, majd azt követően a Csónakázó-tó melletti Újvigadóba készültek ünnepi vacsorára.

A debreceni szurkolók ünneplik csapatukat az 1979-es idényben Forrás: Hajdú Bihari Napló

A szurkolók egy része várta őket az öltöző előtt, és a focisták a rajongóik vállain tették meg az utat odáig. A szurkolók egy másik része pedig beváltotta a mérkőzés előtt tett ígéretét. Ugyanis többen megfogadták, hogy győzelem esetén ruhástól beleugranak a Csónakázó-tóba.

Nos, egy boldog százat csinált, így hamarosan óriási tömeg ünnepelt a vízben, egy részük ruhában. De nem csak vidám drukkerek fürdőztek ott. Azon nyíregyházi szurkolók, akik nem tudták illegalitásba vonulva elhagyni a stadiont, mind ruhában voltak a tóban, de ők nem örömükben lubickoltak.

Soha nem ápolt jó kapcsolatot a két szurkolótábor, és ez a kényszerfürdetés még a szolidabb események közé tartozott.

A debreceni játékosok a tó melletti étterem csigalépcsőjéről dobálták a söröket az előbb-utóbb már nem csak az örömtől ittas szurkolóiknak. Őrült buli volt, igazi cirkusz! A fékezhetetlen ünneplés a belváros irányába történő spontán felvonulással ért véget. Ez egy elég hosszú út, így nem valószínű, hogy volt olyan Debrecenben tartózkodó, aki nem értesült arról, hogy NB I-es lett a Loki.

Most a keleti derbin egy esetleges debreceni győzelem még nem érne NB I-be jutást. A jelenleg listavezető Debrecen ugyan 13 ponttal előzi meg a Nyíregyházát, de a Vasas, a Gyirmót és a Pécs még reménykedhet, hogy megelőzi a hajdúsági gárdát.

Vagyis a hétszeres magyar bajnok számára ezúttal is nagy a tét a szomszédvár csapata ellen.

De a hangulat meg sem közelítheti a '79-est. Nincs már Csónakázó-tó a Nagyerdei Stadion mellett, és a ködszínház vize bokáig, legmélyebb pontjain is csak térdig ér. Továbbá a stadionba egyetlen néző sem teheti be a lábát.

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.