Csökkent az építőipar teljesítménye

Vágólapra másolva!
Az építőipar termelése szeptemberben munkanaptényezővel kiigazítva 1,4 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez, míg szezonálisan és munkanaptényezővel korrigálva 1,1 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első kilenc hónapjában a termelés 1,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

Az építőipari termelés első kilenc havi csökkenését több tényező együttesen okozta. A februári-márciusi kedvezőtlen időjárás miatt a termelés az év első három hónapjában 15, ezen belül az egyéb építmények építése 20 százalékkal csökkent. Ezt a visszaesést a következő hónapok növekedése sem tudta kellő mértékben ellensúlyozni. Emellett az előző évi növekedést adó közlekedés-fejlesztési beruházások egy része befejeződött, mások a korábbinál kisebb ütemben folytatódtak. Ennek következménye a legnagyobb, legalább 300 főt foglalkoztató szervezetek termelésének csaknem 10 százalékos visszaesése.

KSHhttp://www.ksh.hu

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése szeptemberben 10,9 százalékkal maradt el tavaly szeptembertől, az év első kilenc hónapjában pedig 10 százalékkal csökkent éves szinten. Az épületgépészeti szerelés termelése szeptemberben kiugróan, 39,9 százalékkal, évkezdettől pedig 13,1 százalékkal növekedett 2002 azonos időszakához viszonyítva. A befejező építés termelése szeptemberben 15,9 százalékkal emelkedett. Az épületek építése 2,3 százalékkal csökkent, ezzel szemben az egyéb építményeké 2,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év első kilenc hónapjában mindkét építményfőcsoport építése elmaradt az előző évitől.

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek adatai alapján a termelés az év első kilenc hónapjában valamennyi régióban csökkent. A legnagyobb mértékben (10 százalékot meghaladóan) a dél-alföldi és a dél-dunántúli székhelyű szervezetek termelése esett vissza.

Az építőipari vállalkozások szeptemberben kötött szerződéseinek volumene az egy évvel korábbi kiugróan magas bázishoz viszonyítva egynegyedével esett vissza. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 40,1 százalékkal, az egyéb építményeké 4,5 százalékkal csökkent.

Élénkült az építőipar/uzletinegyed/makro/20031016elenkult.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!