A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Meglepetés az üdítőknél: a Cola és a Pepsi termékeinél is jobban fogy egy harmadik márka

Vágólapra másolva!
Megelőzték a Cola és a Pepsi kisebb dobozos üdítőinek eladásait az Olipop termékei az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Idén már többet adtak el az Egyesült Államokban az Olipop márkájú szénsavas üdítőkből 8 unciás (0,25 literes) kiszerelésben, mint a piac két legnagyobb szereplőjének számító Cola és Pepsi termékeiből. Az amerikai fogyasztók körében egyre népszerűbbek az alig néhány éve, 2018-ban alapított márka ízei, melyek nagyjából 25 ezer kiskereskedelmi egységben kaphatók az országban. 

A természetes édesítőszerrel készülő márka idén várhatóan megduplázza eladásait 2023 eredményeihez képest, és 500 millió dolláros értékesítéssel zárja majd 2024-et – derül ki a Fox Business riportjából. A márka alapítója elmondta: várakozásán felüli sikernek látja az eddig elért eredményeket.

Olipop, üdítő
Meglepő eredményt ért el idén egy 2018-ban alapított üdítőmárka az Egyesült Államokban
Fotó: Unsplash / Madalyn Cox

Mindez azért érdekes, mert a szénsavas frissítők világának hagyományosan két legnagyobb szereplője, a Pepsi és a Cola, szinte minden kiszerelést tekintve vezeti az üdítőitalok amerikai, azaz legfontosabb piacát. Az Olipop idén eddig elért eredménye azt jelenti, hogy az egyik szegmensben a meglehetősen fiatal cég leelőzte két nagy versenytársát.

A márkanév alatt az amerikai piacon korábban megjelent egy Barbie-témájú ízváltozat is, mely a Mattel hozzájárulásával, barackos és krémes ízzel kívánta megidézni a tavalyi sikerfilm világát. Ez a változat különösen népszerűnek bizonyult a fogyasztók körében: a Food and Wine szaklap arról számolt be, hogy a Barbie-s változat gyorsabban fogyott a Sprouts Farmers Market nevű hipermarketlánc üzleteiben, mint az alapvető élelmiszernek számító tojás.

Egyes értékelések szerint az Olipop sikerét annak köszönheti, hogy "egészséges üdítőként" sikerült pozicionálni a piacon, mely állítás alapját különleges, a bélrendszerre jótékony hatással bíró összetevőire alapozza a gyártója. Szakmai kommentárok szerint ugyanakkor az üdítő fogyasztása nem segíti jobban elő az egészséget, mintha kiegyensúlyozott diétát tartanánk.

A szódával készült ("buborékos") üdítőitalok globális piaca óriási

2023-ban 216,8 milliárd dollárt ért el, az előrejelzések szerint 2032-re nagysága 266,8 milliárd dollárra nő.

Az üdítők piacának nagy nemzetközi szereplői mellett vannak kisebb versenyzői is, melyek saját szegmensükben sikeresek lehetnek. Erre az Olipop mellett másik példa lehet az Inca Kola, mely Peru nemzeti üdítőitalának számít. Az Origo cikkét a frissítő kipróbálásáról itt tudja elolvasni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!