Egy étterem extra díjat számol fel a vendégeknek, ha nem esznek meg mindent

Fotó: Northfoto
Vágólapra másolva!
Az angliai Cornwallban található Star Inn at Vogue-nál kiakadt egy vendég, miután az étterem jelezte, hogy extra díjat számítanak fel azoknak a vendégeknek, akik nem esznek meg mindent a tányérjukból. A vendéglátós ezzel az ételpazarlásra szeretné felhívni a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A népszerű kocsma felárat számolt fel vendégeinek akkor, ha nagyobb adag ételt hagytak. Ezen persze két vendég teljesen ledöbbent. A Redruth közelében található a St Day-be beleolvadó falucska kocsmája a Star Inn at Vogue, közölte, hogy ez volt az első alkalom, hogy érvényre juttatta a világosan megfogalmazott szabályzatot, emellett kiemelte, hogy a kettejük által ott hagyott étel hihetetlen sok volt. Egy vendég, aki az ételért 12 fontot fizetett (nagyjából 5600 forint), azt mondta, hogy fejenként 2,40 font pótdíjat (közel 1200 forint) számoltak fel neki a fizetésnél - írja a Daily Star.

image

A kocsma – ahol 12 fontért annyit ehet, amennyit csak akar, feltéve, hogy üresen adja vissza a tányérját – elmagyarázta, hogy a szabály nagyon jól láthatóan ki van téve az étteremben. De a vendégek nem értették és azt mondták, "soha nem hallottak még ilyesmiről".

A kocsmatulajdonosok, - akik elsöprően sok dicséretet kapnak a döntés miatt, - zseniális választ adtak, miután a közösségi médiában megkeresték őket. 

Azt mondták, hogy a két vásárló által hagyott étel két embernek is elég lett volna, ha nem többnek, majd képeket is megosztottak arról, hogy mennyi ételt hagytak ott a vendégek.

Mark Graham, a kocsma tulajdonosa és üzemeltetője a CornwallLive-nek ezt mondta: "Ez volt az első alkalom, hogy fel kellett számítanunk a díjat, az első dolgom pedig még ekkor is az volt, hogy oda küldtem a személyzetet, hogy kérdezzék meg, hogy minden rendben van-e, a vendégek pedig azt mondták, hogy az étel finom volt.

Nem érdekel, hogy ha néhány krumpli megmarad. Engem csak ez a túlzott pazarlás zavar. 

Azt mondta, hogy ez a kis felár csak a nyersanyagok költségeit téríti, de nem fedezi az ételek elkészítéséhez használt berendezések költségeit vagy a személyzet fizetését. 

Mindenkinek azt mondom, azért csinálom ezt az egészet, hogy megélhessek, nem pedig azért, hogy vagyonos legyek. Egyszerűen szeretem ezt a munkát. 14 éves korom óta mindig ezt csináltam, a vendéglátás pedig egy életforma. 

A kocsma személyzete által készített képeken látható, ahogy a két tányér szinte csordultig tele hússzeletekkel, sült burgonyával, rengeteg zöldséggel és némi tepertővel. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!