A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Semmibe veszik László Imréék az újbudai lakók akaratát

Vágólapra másolva!
A baloldali többségű XI. kerület képviselőtestülete megszavazta, hogy beépíthessék Újbuda utolsó egybefüggő zöld területének egy részét. A helyi lakók felháborodtak a döntésen, korábban pedig már ötezren tiltakoztak aláírásukkal a fakivágások és a beépítés ellen.
Vágólapra másolva!

Újbuda vezetése megásta a sírját a kerület utolsó egybefüggő zöld területének. A DK-s László Imre vezette baloldali többségű képviselőtestület egy rendkívüli ülésen megszavazta, hogy a helyiek által Hosszúrétnek nevezett terület beépíthető legyen.

Ennek következtében több hektárnyi fát fognak kivágni a környék "tüdejének" is nevezett területen, és több száz lakás épülhet a magánkézben lévő ingatlanon. Helyi civilek és lakók már régóta tiltakoznak a beépítés ellen, és ötezer aláírást gyűjtöttek Hosszúrét megmentéséért.

A városvezetés közben az előző képviselőtestületekre mutogat, a momentumos Erhardt Attila alpolgármester és László Imre polgármester azzal védekeznek, hogy a beépítés lehetőségét az előző testületek hagyták jóvá. Sőt, Újbuda vezetése egyenesen megmentőként próbálja beállítani magát.

Azt hangoztatják, elérték, hogy a beépítés kisebb mértékű lehessen, mint a korábbi döntések értelmében. Csakhogy a civilek és a kormánypárti képviselők azt akarták elérni, hogy egyáltalán ne lehessen beépíteni a területet.

László Imréék szerint ez lehetetlen, mivel magánkézben van a több hektárnyi terület, ott pedig azt tesz a tulajdonos, amit akar. Csakhogy mind a helyi lakók, mind pedig a Fidesz-KDNP szerint akár kisajátítással, kártérítéssel lenne lehetőség a több száz lakás felépítésének megakadályozására. 

A városvezetésnek vállalnia kellene, hogy akár nagyobb összeget is fizessen az ügy érdekében a tulajdonosnak például a terület visszaszerzése érdekében. A Fiatal Családosok Klubja elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy László Imréék semmibe veszik a helyiek akaratát. Király Nóra szerint zöld utat kap az a gigaberuházás, amely ellen a civilek évek óta küzdenek. A DK-s László Imre kiárusítja a kerület legnagyobb zöldterületét, ami egyébként akár természetvédelmi terület is lehetne – tette hozzá. 

Sem az itt lakók akarata, sem a zöldpolitika, amit hirdetnek, valójában  nem számít a polgármesternek"

– fejtette ki Király Nóra.

„Itt nem az a kérdés, hogy egy beruházásnak el kell készülnie, vagy nem, hanem arról, hogy beütünk még egy szöget a koporsóba, vagy nem.”

Ezt Bereczky Gábor, a Védegylet Egyesület főtitkár-helyettese mondta a Magyar Nemzetnek. Bereczky Gábor is küzd a terület megmentéséért. Szerinte ha tönkreteszik Hosszúrétet, az egész környék élhetetlenné válik, és a városvezetőknek az unokáikkal kell majd elszámolniuk erről. Egy másik helyi lakos szerint az önkormányzat még mindig az előző vezetésekre mutogat vissza, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.

Borítókép: Újbuda, Feneketlen-tó.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!