Orbán Viktor levelet küldött az érettségizőknek

Vágólapra másolva!
A kormányfő arról biztosította a sikeres vizsgázókat, hogy döntsenek akár a továbbtanulás, akár a munka világa mellett, Magyarország számít rájuk - számolt be a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A kormány azért dolgozik, hogy fiatal felnőttként megtalálhassák a boldogulásukat, legyen szó karrierről, otthonteremtésről vagy családalapításról. – Mindannyian jobban örülnénk egy nyugodtabb, békésebb és kiszámíthatóbb világnak. 

Nekem mégis meggyőződésem, hogy éppolyan jól megállják majd a helyüket, mint szüleik és nagyszüleik nemzedéke, az érettségire pedig úgy tekintenek majd, mint ami az első lépés volt a sikeres jövő felé vezető úton. Jövőbeli terveikhez kitartást és sok sikert kívánok!

fogalmazott Orbán Viktor.

Fiatalokkal szelfizik a miniszterelnök. Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Mint ismert, 2020-ban megköszönte a kormányfő a diákoknak, hogy helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon a megváltozott és egyben speciális körülmények között. Mostanra hagyománnyá vált ez a levélküldés, mivel Orbán Viktor ezzel a figyelem gesztusát adja meg a tanulóknak és a nagybetűs életbe kilépőknek. Korábban a pársoros levelet az érettségizők a bizonyítványuk mellé, míg a diplomázók az okiratuk mellé kapták meg.

Nyitrai Zsolt szerint ugyanis a kormány kiemelt célja, hogy vonzó jövőképet teremtsen a fiataloknak, segítse a tanulmányok befejezése után a munkaerőpiacra való kilépést, az önálló egzisztencia megteremtését, a saját otthonhoz jutást, és végül minden támogatást megadjon a családalapításhoz is, hiszen a fiatal generációk a jövő ígéretét jelentik.

A miniszterelnök már 2019-ben is üzent a fiataloknak, akik szerinte hazánk jövőjét jelentik.

Orbán Viktor a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédet a budapesti Hungexpón. A miniszterelnök a magyar fiatalokat helyezte gondolatmenetének középpontjába, többek között azt hangsúlyozva, hogy hasznos a külföldön eltöltött idő tanulás és munka szempontjából, de a jövő Magyarországon vár a fiatalokra, ahol van munka, otthon és biztonság. A kormányfő az eseményt követően videót tett közzé közösségi oldalán, amelyben a következő gondolatait emelte ki:

Magyarország olyan lesz, mint amilyenek Ti vagytok, vagy Ti lesztek! A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét. Márpedig Magyarország meg akarja nyerni a jövőt, ehhez pedig szükség lesz Rátok!"

 

- mondta a felvételen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!