Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Orbán Viktor: Nem tűrjük el, hogy Magyarországon többet fizessenek az emberek az üzemanyagért, mint a szomszédos országok átlagára

Vágólapra másolva!
Ma nincsen párbeszéd, márpedig párbeszéd nélkül nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan fogunk elmozdulni a béke irányába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. Egyetlen dolgot teszek: elmegyek azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, amelyek Magyarországra is veszélyesek. A kormányfő beszélt a légi közlekedésben kialakult helyzetről és a benzinárról is.
Vágólapra másolva!

Óvatosnak kell lenni, amikor erről beszélünk. Nehéz felmérni egy ilyen találkozó hatását. Magyarországnak tudnia kell a helyét és a súlyát, ma azonban az a helyzet, hogy nincsen párbeszéd, ami nélkül nehéz elképzelni, hogy mozdulunk el a béke irányába – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban, értékelve a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel történt keddi találkozóját. A miniszterelnök elmondta, hogy Európa többet tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljunk el, mert az magától nem jön el.

Morális nyomás

Egyetlen dolgot teszek: elmegyek azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, amelyek Magyarországra is veszélyesek. Tudunk jó eszköz lenni a békét akaró emberek kezében, ami egy hosszú úton elindítja a feleket, aminek a vége tűzszünet és béketárgyalás lehet – tette hozzá. Mint jelezte, sajnos csak a békéhez vezető út első lépéseit tudjuk megtenni.

A miniszterelnök elmondta: miután Európa úgy döntött, hogy bevonódik ebbe a háborúba, ezért a háborúról készült felmérések is a háború részei, tehát manipuláltak. A kormányfő szerint van egy morális nyomás az embereken, hiszen Európa a békéről szól, az emberek úgy érzik, túlságosan sokat várunk Amerikára azért, hogy megteremtse a békét. A miniszterelnök azt is tapasztalta, hogy az emberek aggódnak a háború gazdasági hatása miatt. Ha elküldjük a pénzt a frontvonalra, hogy lesz itt gazdasági növekedés? Hogy fogunk ebből az európai gazdasági helyzetből kilábalni? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Hozzátette: a béke morálisan is helyes lépés lenne, másfelől a béke sikeressé tenné Európát.

Hazafiak Európáért

A Patrióták Európáért uniós pártcsalád megalapításával kapcsolatban elmondta: hétfőn lesz alakuló ülés, ahol összegyűlnek azok a pártok, amelyek tudják már, hogy csatlakozni fognak, de ezt még nem jelentették be. Nem most történik meg, hanem a hétfői napon, akkor lesz egy listánk, s majd láthatják, hogy nem a levegőbe beszéltem – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor elmondta, hogy nincs olyan kormányfő most Európában, aki ne cserélne most vele. Jelezte, hogy nehéz a kormányzó erők helyzete Németországban és Franciaországban egyaránt. – Nem volt még példa arra, hogy Franciaországban a jobboldal át tudja törni azt a kordont, amiben elzárták, és megnyerjen egy parlamenti választást. Egy olyan jelentőségű esemény történik, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre – értékelte a francia választásokat a miniszterelnök. Kiemelte, hogy Marine Le Pen pártja az egész európai parlament legnagyobb nemzeti pártcsoportja lett.

Jobban állnak a hazafiak, mint látszik. Ide tartozik az olasz kormányzópárt, a legnagyobb, most megalakult holland kormányzópárt, itt vagyunk mi, szeptemberben választások lesznek Ausztriában, a Szabadságpárt most vezet. Itt van Babis, aki már volt miniszterelnök, és ismét ott toporog a győzelem kapujában. 

A kérdés, hogy mikor lesz választás Csehországban. Itt vannak a belgák. A belga kormány is megbukott, az egyik várható belga kormányzópárt is itt van közöttünk. Ennek a patrióta csoportnak már most erősebb képviselete van, mint látszódik, s ez idővel egyre inkább láthatóvá is válik majd – mondta Orbán Viktor.

Kereskedelmi háború is fenyeget

A miniszterelnök úgy látja, kereskedelmi háború réme fenyeget. Mint fogalmazott: abszurd helyzetek vannak. – A Bizottság azon döntése, amivel most büntetővámot vet ki a kínaiakra, állítólag azért jó, mert védi az európai autógyártók érdekeit. Közben az európai autógyártók kézzel-lábbal tiltakoznak. Nekik ez rossz. Az ő nevükben a bürokraták most hoznak egy döntést. Erre a keletiek tesznek majd válaszlépést, ezt a kereskedelmi háború irányába tudják eltolni – jegyezte meg a miniszterelnök. Hozzátette: ha kereskedelmi háború lesz, a Magyarországon termelt árukat nem tudjuk eladni majd. 

Ez tűrhetetlen

A miniszterelnök beszélt a légi közlekedésben kialakult helyzetről, a gyakori késésekről és fennakadásokról. Szerinte elfogadhatatlan, ahogy az utasokkal bánnak a repülőtereken. Azt is megemlítette, hogy idén rekordévet zárhat a magyarországi turizmus. Szerinte elfogadhatatlan, ahogy az utasokkal bánnak a repülőtereken. „Amit ott látunk, az a tűrhetetlen kategória. 

Itt az emberség minimuma is hiányzik. Sokan erre készülnek egész évben. A legtöbb ember komoly erőfeszítéssel hozza ezt össze. Semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren.

Nem mondják meg, hogy mi a helyzet. Ennek nem szabadna megtörténnie. A repülőteret most vesszük át; abban bízom, hogy amikor megtörténik az átvétel, akkor ez javulni fog” – mondta. Azt is megemlítette, hogy idén rekordévet zárhat a magyarországi turizmus. „A turizmus azért fontos, mert az a legjobb pénz. Idejön valaki, itt elkölti a pénzét, ami aztán itt marad” – mondta, hozzátéve, hogy a turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ágazat Magyarországon.

A benzinárról azt mondta a kormányfő, hogy egy miniszterelnök ne fenyegetőzzön, de amikor korábban kötöttek egy megállapodást az érintettekkel, és azt nem tartják be, akkor szépen mondják, hogy azt be kell tartani. Nem fizethetnek többet a magyarok a térségi benzinárnál, és ezt a kereskedőknek be kell tartani, különben a kormány lépni fog - tette hozzá. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről