A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Ukrajna megőrült, veszélyezteti a magyar embereket és európaiak millióit

Vágólapra másolva!
Ukrajna – nyugati támogatóinak jóváhagyásával – úgy döntött, hogy megzsarolja Magyarországot és Szlovákiát – így kommentálta szerdán az orosz külügyminisztérium azt, hogy Zelenszkijék elzárták a Barátság-kőolajvezetéket, amelyen keresztül létfontosságú mennyiségben érkezett orosz olaj Magyarországra. A történések tükrében érdemes felidézni, hogy az ukrán elnök tavaly februárban egyenesen azt javasolta, hogy robbantsák fel a vezetéket.
Vágólapra másolva!

Ukrajna júniusban újabb szankciókat vezetett be a Lukoil orosz gázipari óriás ellen, amely a Mol számára az orosz olajat szállította a Barátság-kőolajvezetéken keresztül. Kijev két hete döntött úgy, hogy a vezetéket elzárja – így a Lukoil jelenleg nem képes Magyarországra, sem Szlovákiába kőolajat szállítani.

Az ukrán intézkedés után Szijjártó Péter az ENSZ New York-i ülésének végén tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, melyet követően azt közölte: dolgoznak a jogi megoldáson a probléma elhárításán.

Ahogy Origo is megírta, az ukrán szankció miatt havi 1,1 millió hordó olaj esik ki. Ez a mennyiség nemcsak a magyar piacról hiányzik, hanem a szlovákról is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint 

átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni a helyzetet, azonban már középtávon sem biztosítható a magyar és a szlovák kőolajellátás biztonsága a Lukoil szállításai nélkül.

 

Orosz külügy: Ukrajna így akarja megtörni Magyarországot

Az orosz külügyminisztérium szerdán zsarolásnak nevezte, hogy Kijev blokkolja a Magyarországra és Szlovákiába irányuló kőolajszállításokat. Andrej Nasztaszin, a sajtóosztály igazgatóhelyettese úgy fogalmazott, „az energiahordozók Ukrajnán keresztül történő tranzitja manipulációs lehetőség a kijevi rezsim számára”.

A Barátság-kőolajvezeték
Fotó: Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Nasztaszin a sajtótájékoztatón kijelentette, 

Zelenszkijék  „nyugati támogatóik” jóváhagyásával úgy döntöttek, hogy Magyarországot és Szlovákiát zsarolják,

úgy, hogy blokkolják az orosz kőolajszállításokat. Szerinte mindez bizonyítja Kijev béke iránti elkötelezettségének hiányát és „triviális zsarolásra való hajlamát”.

Kiemelte: Kijev akciója gyanúsan egybeesett Orbán Viktor békemissziós körútjával. Mint fogalmazott, a Zelenszkij elnököt bábként irányítók célja az, hogy 

végleg megtörjék Oroszország energetikai együttműködését azokkal az európai országokkal, amelyeket még mindig saját nemzeti érdekeik és racionális gazdasági megfontolások vezérelnek”.

Nasztaszin őrült EU-tagállam-jelöltnek nevezte Ukrajnát, amely veszélyezteti két EU-tagállam és mellesleg több más tag- és tagjelölt ország energiabiztonságát. 

„Európaiak milliói válnak az oroszellenes politika áldozatává” – összegezte.

 

Volt ennél durvább ötletük is az ukránoknak

A Barátság-kőolajvezeték már több ízben felmerült az ukránokban, mint potenciális zsarolási lehetőség. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly egyenesen azt javasolta, hogy robbantsák fel a Barátság-kőolajvezetéket, annak érdekében, hogy a magyar ipar és gazdaság megroppanjon. 

Brüsszel mindehhez való akkori hozzáállása ugyancsak hasonlított a mostanihoz, ugyanis az ukrán Ukrtransnafta vállalat vezérigazgatója, Volodimir Cependa egy feljegyzésben akkoriban azt közölte: a brüsszeli bürokráciától, a bizottság munkatársaitól azt az üzenetet kapta, hogy nyugodtan állítsák le a kőolajszállítást Magyarország felé.

 

Kijev elismerte a zsarolást, fegyvereket akarnak 

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt: egyre erősebb a gyanú, hogy elsősorban az Egyesült Államok és a háborúpárti Brüsszel utasítására, de legalábbis engedélyével történik a zsarolás. Nem véletlen az sem, hogy azután merült fel a vezeték korlátozása, miután Orbán Viktor nekilátott a nagyszabású békemissziójának a tűzszünet és a béke előmozdítása érdekében.

Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felrobbantotta volna a Barátság-kőolajvezetéket. Fotó: AFP

Kijev nem is leplezi, hogy mi a valódi céljuk a kőolajszállítások lehetetlenné tételével. 

Inna Sovsun, az ukrán parlament energetikai bizottságának elnöke bevallotta, hogy más céljuk is van a tiltással: Magyarország ellenállásának letörése az ukrajnai fegyverszállításokkal és Kijev EU-csatlakozásával szemben. 

Mindenféle diplomáciai megoldást kipróbáltunk, ám nem működtek. Úgy tűnik, most más megközelítést kell alkalmaznunk, hogy beszélhessünk a magyarokkal

 – jelentette ki Sovsun.

 

Brüsszel hallgat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég bejelentette, hogy Magyarország és Szlovákia közös konzultációs eljárást kezdeményezett, kérve az Európai Bizottság fellépését Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt. 

Az Európai Bizottság nem tett semmit

– írta a közösségi oldalán Szijjártó Péter. A miniszter szerint hiába két uniós tagország energiabiztonságának veszélyeztetése, hiába az EU-Ukrajna társulási megállapodás kristálytiszta megsértése, Brüsszel hallgat.

A külügyminiszter vélekedése szerint két lehetőség van:

1.     Az Európai Bizottság annyira gyenge, hogy képtelen érvényt szerezni két tagállam alapvető érdekének egy tagjelölttel szemben.

2.     Nem is Kijevben, hanem Brüsszelben találták ki az egészet, nem is az ukrán kormány, hanem az Európai Bizottság akarta, hogy zsarolják meg a két békepárti, fegyverszállításokat elutasító országot.

Az Európai Bizottságnak és személyesen Ursula von der Leyen elnöknek azonnal színt kell vallania: Brüsszelből kérték-e az olajszállítás tiltását Kijevtől? S ha nem, akkor miért nem lépett semmit több mint egy hét alatt az Európai Bizottság? – zárult a bejegyzés.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy mivel az energiaellátás nem politikai, hanem infrastrukturális kérdés, s mivel hazánk kőolajszükségletét alternatív szállítási útvonalak hiányában nem lehet megoldani orosz források nélkül, Magyarország Szlovákiával és Csehországgal együtt kivételt kapott az EU-s szankciók alól az import terén.

OrbánViktor, Orbán, Viktor, EU-csúcs, Brüsszelben, Brüsszel, Belgium, 2024. június 27., Volodimir, Zelenszkij, VolodimirZelenszkij,
Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió brüsszeli kétnapos csúcstalálkozójának elsõ napján, 2024. június 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Zsarolással hálálják meg a magyar segítséget

Az ukrán „intézkedés” különösen barátságtalan annak fényében, hogy Ukrajna júniusban a legtöbb villamos energiát Magyarország felől importálta – ez a teljes behozatalának közel felét tette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!