A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVas Kata Blanka
14:00KerékpározásVerseny

Nagyszabású nemzetközi divatbemutatónak ad otthont Budapest

Vágólapra másolva!
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) augusztus 26. és szeptember 1. között 14. alkalommal rendezi meg a Budapest Central European Fashion Weeket (BCEFW), amelynek kiemelt célja, hogy hidat képezzen a régiós országok között, valamint új utakat nyisson a nemzetközi színtér felé a tervezők számára.
Vágólapra másolva!

Az MDDÜ pénteki közleménye szerint a rendezvény bemutatóinak, prezentációinak és a Fashion Hubnak a Millenáris park ad otthont. 

A magyar divathétre idén mintegy 100 tervező jelentkezett. 

Közülük az Advisory Board, a nemzetközi szinten is elismert szakemberekből álló tanácsadó testület határozta meg a BCEFW szakmai kritériumrendszere alapján a résztvevő márkák körét. A hétvégi bemutatókon a Millenáris G épületében elismert magyar és régiós márkák kollekcióival találkozhatnak az érdeklődők. Az MDDÜ kiemelt célja, hogy régiós együttműködéseivel hosszú távon szorosabbra fonja szakmai kapcsolatait a régió divatszervezeteivel és a divatheteket szervező ügynökségekkel, így a magyar márkák mellett minden eddiginél nagyobb számban mutatkoznak be a szlovák, szlovén, szerb, ukrán, román, lengyel, valamint bosznia-hercegovinai márkák - emelik ki a közleményben.

Budapest Central European Fashion Week 2023
Budapest Central European Fashion Week 2023. Fotó: AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto

A rendezvény programjában nagy hangsúlyt kapnak a magyar és regionális divatvilág legújabb szereplői, ugyanis a fiatal tehetségek kategóriájába minden korábbinál nagyobb számú, több mint harminc jelentkezés érkezett.

Szezonról szezonra több ezer fős közönség érkezik a rendezvényre, ahol az eddigi 13 alkalommal összesen 67 magyar és 44 régiós divatmárka mutatkozott be, nemzetközi és magyar tartalomgyártók tudósítottak az eseményekről. A mostani rekordszámú, közel 100 tervezői jelentkezés bizonyítja a BCEFW meghatározó pozícióját, és jelzi, hogy a hazai és régiós szakmai közösségben is ez az a platform, amelyet a márkák választanak kollekciójuk bemutatásához

 - idézi a közlemény Jakab Zsófiát, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztost, az MDDÜ vezérigazgatóját. Az MDDÜ kiemelt figyelmet fordít a környezeti és társadalmi felelősségvállalásra, ezért a 2025-ös őszi-téli szezonban egy új, fenntarthatóság fókuszú kategóriát vezetett be. A Conscious by BCEFW azokat a márkákat fogja össze, amelyek a leginkább tudatosak a fenntarthatóbb törekvésekben és megfeleltek a szakmai kritériumrendszernek.

Az ökotudatos gondolkodás népszerűsítését a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel, valamint a Millenárissal kötött hármas együttműködés tovább erősíti. Ennek keretében a program hétvégi eseményei alatt a MOHU által biztosított textilgyűjtő konténer is helyet kap a Millenárison, a figyelmet ezzel is felhívva az újrahasznosítás fontosságára - teszik hozzá a közleményben. A korábbi évek népszerű programja, a Fashion Hub idén is ingyenes programokkal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínházban. 

A szervezők magyar és angol nyelven, szakmai előadásokkal és beszélgetésekkel, workshopokkal, valamint bemutató márkák prezentációival készülnek az érdeklődők, különösen a fiatal generáció számára. 

Az élményalapú programsorozatban bepillantást nyerhetnek a divatszcéna és kreatívipar kulisszái mögé, újdonságként szépségiparról, fotós és filmes karrierutakról, valamint nemzetközi sikereket elért szakemberekről tudhatnak meg többet a résztvevők. A BCEFW programjához rekordszámú partner is kapcsolódik, amelyek Budapest különböző pontjain és egyes vármegyeszékhelyeken sokszínű divatprogramokkal várják a közönséget a rendezvény teljes ideje alatt. Az eligazodást a külső helyszíneken elhelyezett nyomtatott térképek segítik majd.

Korábban arról is írtunk, hogy Olaszország legkiválóbb múzeuma adott otthont a magyar alkotásoknak a Milan Design Week alatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!