Itt vannak az óbudai korrupciós botrány nyomozati iratai

kisslászló, dk
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet megszerezte az óbudai korrupciós botrány nyomozati iratait, és többrészes cikksorozatot indít a megismert dokumentumok alapján.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet azt írja, hogy megszerezte az óbudai korrupciós botrány nyomozati iratait.  Ez az a botrány, amelyben már tizenhat embert gyanúsítanak korrupcióval, köztük Kiss László gyurcsányista polgármestert és Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét. A lavinát egy – nagy valószínűséggel – nyomozati alkut kötő ember indította el évekkel ezelőtt. 

A bűnügyben egyelőre csak a III. kerület kapcsán vetődtek fel visszaélések, de a dokumentumok azt sejtetik, hogy az ügy szálai több önkormányzathoz és politikushoz elérhetnek. 

A Magyar Nemzet szerint 

mindezek mellett lesz még szó Dél-Amerikából Magyarországra menekített egymillió euróról, kokainozásról, vesztegetési pénzek visszaosztásáról és közpénzek elsikkasztásáról is. 

Ahogyan azt az Origo is megírta, nemcsak korrupcióval, hanem pénzmosással is gyanúsítja az ügyészség a múlt pénteken két társával együtt letartóztatott Kiss Lászlót - derült ki a bíróság közleményéből. Az óbudai polgármester a nem végleges végzés értelmében szeptember 16-áig börtönben marad.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!