Egy volt munkatársa tett vallomást Kiss Lászlóra - videó

Vágólapra másolva!
Óbuda letartóztartott polgármestere, Kiss Lászlóra egyik volt munkatársa vallhatott - erről Zamecsnik Péter ügyvéd beszélt péntek este a hírTV Napi aktuális című műsorában.
Vágólapra másolva!

A polgármester úr korábbi munkatársa egyezséget kötött az ügyészséggel a saját érdekei mentén, nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg (...) ennek az úrnak 14 hónapot kell fogházban töltenie – mondta el Zamecsnik Péter ügyvéd a hírTV-nek. 

A gyanú szerint több bűncselekmény köthető Kiss László nevéhez: egyrészt túlárazott szerződéseket kötöttek munkákra, illetve fiktív munkákra fizettek ki pénzeket, valamint a pénzmosás bűncslekeménye is felmerült

– hangzott el a műsorban.

Zamecsnik Péter elmondta, Kiss László teljes mértékben abszurdnak tartja a vádakat, mivel a tettestársak közül vannak személyek, akikkel a DK-s politikus – elmondása szerint – még soha nem is találkozott, nem ismeri őket.

Korrupciós botrány Óbudán

Mint arról az Origo korábban beszámolt, a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak. A nyomozó főügyészség szerdán összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást. 

Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el - közölte az ügyészség. 

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. 

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!