A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Elbúcsúztatták az Árpád hídi tragédia szerelmespárját

Vágólapra másolva!
A búcsúztatót Budapesten tartották, de a temetés Felvidéken és Erdélyben lesz.
Vágólapra másolva!

Közel egy hónappal a baleset után is sokan gyászolják azt a fiatal szerelmespárt, akik egy tragikus horrorbalesetben, vétlen félként július 3-án meghaltak az Árpád hídon. B. Roland az esti órákban ellopott egy taxit, majd szemből felhajtott az Árpád hídra. 

Az ámokfutó egy taxinak és egy Suzukinak is nekiment. A Suzukiban ülők - a 34 éves Dr. B. Ervin és a 32 éves Sz. Mónika azonnal meghaltak. Kiderült, hogy a fiatal jegyespár éppen hazafelé tartott óbudai lakásukba, aznap ugyanis az esküvői meghívókat vitték el személyesen szeretteiknek és barátaiknak.

A család augusztus 2-án tartotta meg a jegyespár búcsúztatóját Budapesten, a VIII. kerületben:

Haláluk nagy veszteség családjaik, szakmájuk, közösségeik számára egyaránt. Búcsúztatásukról, temetésükről és emlékük méltó megőrzéséről a két család közösen gondoskodik

- írta Mónika és Ervin rokonsága. Az eseményre a Jézus Szent Szíve Jezsuita Templomban került sor, ahol a család délután egy órától várta a gyászoló barátokat, rokonokat és szeretteiket.

Részvétnyilvánítást 13 órától fogadnak a hozzátartozók. Kérjük, kegyeletüket egy szál fehér virággal fejezzék ki

- kérték. A pár temetését később, két külön helyszínen tartják majd először a felvidéki Kékeden, majd rá nyolc nappal az erdélyi Gyergyóditrón, ugyanis Mónika a felvidéki Kékeden, Ervin az erdélyi Gyergyóditrón született - írja a Bors.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!