A Strokes jó úton halad a legendává válás felé. Bár tagjai még csak a húszas éveikben járnak, zenekarukat isteníti a szaksajtó. Elmondhatjuk, hogy belőlük - s különösen igaz ez az Egyesült Királyságra - a média csinált sztárt.
Maga az együttes kinézetre és hangzásában némileg anakronisztikus, inkább emlékeztet a Who vagy a Velvet Underground idejére, mint a huszonegyedik századra. Tulajdonképpen persze nincs min meglepődni, a formára alakított csapzottság és bőrkabát mindig is jó megoldás volt a briteknél a sikerhez.
A Gorillaz ismét csak a jelöléseivel dicsekedhetett. A neves magazin négy díjra is jelölte, az olvasók azonban úgy gondolták, egy díjat sem érdemel. Az eset kísértetiesen hasonlít a British Awards-on történtekre, ahol is a hat jelölés ellenére egyetlen díjat sem sikerült hazavinnük.
A Brits'-szel ellentétben a U2 megkapta az őt megillető díjat, az év koncertzenekarának választották.
A mindig is sznobnak tartott NME-közönség is kénytelen volt elismerni Kylie Minogue teljesítményét: neki ítélték a legjobb popzenésznek járó díjat.
A lap profiljából következően kevésbé fontos R'n'B/soul, hiphop és dance kategóriákat a tavaly elhunyt Aaliyah, a rap-díva Missy Elliott és a Basement Jaxx nyerték.
A díjakat az olvasók szavazatai alapján ítélik oda. A hetilap nyomtatott és netes kiadásának olvasói persze meglehetősen szelektált döntőbizottság. Ízlésük mégis megfelel az igényesebb szakmai közönségnek, ezért az NME díjait gyakran a British Awards kevéssé piacorientált változataként szokták emlegetni.
A magazin idén ünnepli ötvenedik születésnapját, alapítója, Percy Dickins február 11-én, 80 évesen hunyt el.
Korábban:
Papírforma szerint zajlott a British Awards díjátadója
Önnek már megvan?
Is This It? - Strokes-album