Éles bírálatok érték a Bush-kormányzatot az után, hogy igazságügyminisztere, John Ashcroft szerdán bejelentette: Amerika elleni terrortámadásra számítanak a nyáron. Ashcroft hét gyanúsítottat is megnevezett, akik elmondása szerint egyenként is veszélyt jelentenek az Egyesült Államokra.
John Kerry demokrata elnökjelölt szerint Bush nem elég elkötelezett az ország védelmének ügye mellett. "Az Egyesült Államok olyan elnököt érdemel, aki nem kampányfotózási lehetőségnek tekinti a honi védelmet" - bírálta Busht Kerry. "Olyan elnökre van szükségünk, aki biztonságossá teszi Amerikát" - jelentette ki a demokrata elnökjelölt.
Kerry szerint az amerikaiakban megütközést keltett, hogy a mostani riadó is arra világított rá, hogy komoly hiányosságok vannak a Bush-kabinet "terrorellenes elkötelezettségében". A demokrata jelölt szerint a kormány nem tudja szavatolni a vonatok és vegyi üzemek biztonságát, illetve nem vizsgálják át kellő alapossággal az USA-ba érkező konténerszállítmányokat, így bármi bejuthat Amerikába.
Más bírálók szerint ugyanakkor több mint meglepő, hogy a bejelentés után a honi védelem nem emelte fel ötfokozatú skáláján a készültségi szintet. A készültségi fokozat továbbra is sárgán áll, amely "emelt" szintű készültséget jelent.
"Különösnek találom, hogy a bejelentést közvetlenül az elnök a nemzethez intézett beszéde után tették, ugyanakkor az elnöknek most igen alacsonyak a népszerűségi mutatói" - jelentette ki a fenyegetés kapcsán Harold Schaitberger, az amerikai tűzoltók szövetségének elnöke.
Schaitberger szerint a hírszerzők már hónapok óta tudtak a készülő támadásról, azonban a megfelelő pillanatra vártak, hogy a közlésből politikai tőkét kovácsolhassanak - írja a BBC News.
Ugyanakkor Dick Durbin, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata tagja szerint a Bush-kormány teljesen hitelét veszti az egymást követő terrorriadókkal. "Nem tudjuk, hogy friss és hiteles információkra alapozva figyelmeztetnek-e minket" - jelentette ki Durbin.
Scot McClellen, a Fehér Ház szóvivője visszautasította a feltételezést, hogy Bush elnök politikai tőkét akarna kovácsolni a terrorfenyegetésből. A szóvivő szerint azért figyelmeztették Amerikát, mert az "utóbbi hónapokban megbízható hírszerzési anyagok áradata" utalt arra, hogy ismét támadás készül.