Vágólapra másolva!
A magyar férfi A válogatott 2,5-1,5-re legyőzte Olaszországot a budapesti sakkolimpián, így továbbra is őrzi hibátlan mérlegét. A női A csapat ugyancsak magabiztosan nyert 3,5-0,5-re Dánia ellen.

Ács Péter szövetségi kapitány ugyanazt a csapatot nevezte a negyedik fordulóban Olaszország ellen is, mint egy nappal korábban Ausztriával szemben, tehát ismét Berkes Ferenc maradt ki. Szanan Szjugirov hamar fölénybe került világossal, az első pillanattól kezdeményezett, és azonnal kihasználta ellenfele egy súlyos hibáját, amivel be is gyűjtötte a győzelmet.

A sötét bábukat vezető Gledura Benjámin játszámja sem tartott sokáig, a kockáztatás helyett inkább a békés remit választotta.

Rapport Richárd az olaszok ellen az Olasz megnyitást választotta, és magabiztos pozíciós játékkal, kihasználva sötét gyengeségeit, gyalogelőnyös huszárvégjátékra egyszerűsített és gond nélkül nyert. 

Lékó Péter is olasz megnyitást választott, csak éppen sötéttel. Eleinte ígéretesen állt, utána viszont átengedte a kezdeményezést ellenfelének, és ettől fogva már a döntetlenért küzdött, ami egy végjátékban elkövetett hiba miatt nem lett meg neki, írja beszámolójában a Magyar Nemzet.

A nap szenzációját a címvédő Egyesült Államok szolgáltatta Ukrajna ellen. Az amerikai csapat a világranglistán második Hikamu Nakamura nélkül is 2757-os átlagos értékszámot tud felmutatni, amivel viszont nem tudott ráijeszteni az ukránokra. Bő négy órányi játék után még az USA vezetett, de aztán Ivancsuk és Korobov is a maga javára fordította a partiját, így Ukrajna győzött.

Magnus Carlsen igencsak kalandos körülmények között jutott el addig, hogy először asztalhoz üljön a budapesti sakkolimpián, de a norvég világranglista-vezető a pénteki harmadik fordulóban így is győzelemmel mutatkozott be a BOK Csarnokban.

A 33 éves nagymester az első két körben a gyengébb ellenfelekkel szemben pihenőt kapott, de ez megbosszulta magát, mert a hatodik helyen kiemelt norvég csapat nélküle meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön az ötvenedikként rangsorolt Kanadával. Kolumbia ellen viszont már volt Carlsen, aki a negyvenedik lépésben mattolta a kolumbiai nagymestert, Roberto Garcia Pantoját. A norvég csapat így 3,5-0,5-es győzelemmel javított.

Íme, mind a hat magyar csapat párosítása a negyedik fordulóban.

Nyílt torna:
Magyarország–Olaszország 2,5-1,5
Magyarország B–Japán 3-1
Magyarország C–Indonézia 1,5-2,5

Női torna:
Magyarország–Dánia 3,5-0,5
Magyarország B–Portugália 3-1
Magyarország C–Wales 2-2

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!