Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Egyre erősebb a patrióták új európai képviselőcsoportja

Vágólapra másolva!
Az Ibériai-félsziget patriótái mind csatlakoztak a cseh Ano, az osztrák Szabadság Párt és a Fidesz által kezdeményezett új patrióta szövetséghez az Európai Parlamentben, azzal, hogy a portugál Chega után ma a spanyol VOX is bejelentette, hogy távozik a Konzervatívok és Reformisták csoportjából, és hat EP képviselőjével csatlakozik az új formációhoz. Az Unió keleti és dél-nyugati végének patriótái így már letették voksukat az új pártcsalád mellett - írja Farkas Vajk, az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője.
Vágólapra másolva!

A VOX régóta ápol kapcsolatokat a magyar jobboldallal, minden esetben kiállt Magyarország mellett, amikor azt igaztalan támadás érte, az EP-képviselőik jelentős része éppen ezért lehetnek ismertek a magyarok számára. 

Ez a baráti kapcsolat is hozzájárulhatott a VOX csatlakozáshoz, és segíti majd a közös munkát. 

A VOX meggyőződése is, hogy az EPP, a szocialisták és a liberálisok európai parlamenti woke-nagykoalíciójával szemben csak összefogva a patrióta, nemzeti erők összefogásával lehet hatékonyan fellépni és ellenpólust alakítani. Egy új európai képviselőcsoport létrehozásához 23 ep képviselőre van szükség 7 tagállamból. A spanyol bővüléssel közelebb kerültek ennek eléréséhez. A VOX is határozottan ellenzi az illegális migrációt, támogatja a családokat és az erős nemzetek Európáján dolgozik, így egyértelműen helye van a csoportban. A VOX-nak a belépést bejelentő közleményéből az is kiderül, hogy további belépők is várhatóak az új patrióta képviselőcsoportba. 

Az Alapjogokért Központ évek óta aktív együttműködéseket folytat spanyol konzervatív szervezetekkel, ez adta a megfelelő alapot ahhoz, hogy márciusban megkezdje működését a központ madridi irodája. A spanyol VOX elnöke, Santiago Abascal pedig felszólalt a nemzeti erők legnagyobb európai találkozóján az Alapjogokért Központ által szervezet idei CPAC Hungary-n - írta Farkas Vajk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről