A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Ételmérgezés terítette le a TikTok központjának dolgozóit

Vágólapra másolva!
A ByteDance, azaz a TikTok anyavállalatának szingapúri irodájában dolgozók tucatjai kerültek kórházba ételmérgezés miatt.
Vágólapra másolva!

Kedden 60 embernél jelentkeztek gyomor-bélhurut tünetei, közülük 57-et kórházban láttak el. A városállam egészségügyi és élelmiszer-biztonsági illetékesei vizsgálják az esetet, olvasható a BBC-n megjelent cikkben.

A ByteDance közölte, hogy vizsgálja, mi okozta az alkalmazottai megbetegedését. A BBC úgy tudja, hogy a ByteDance irodáiban nem készítenek vagy főznek ételt, és külső vendéglátókat vesz igénybe az élelmiszerellátáshoz.

Helyi sajtóértesülések szerint tizenhét mentőautót küldtek a Szingapúr üzleti negyedben lévő épülethez, hogy ellássák a betegeket.

Nagyon komolyan vesszük alkalmazottaink egészségét és biztonságát, és azonnali lépéseket tettünk minden érintett munkavállaló támogatására, beleértve a sürgősségi szolgálatokkal való ellátást

- mondta a ByteDance szóvivője.

Kivizsgáljuk az ügyet, és együttműködünk az illetékes hatóságokkal ez ügyben.

Az SFA nem fog habozni, hogy intézkedjen a hibát elkövető élelmiszeripari szereplőkkel szemben

- mondta a Szingapúri Élelmiszerügynökség (SFA) a városállam egészségügyi minisztériumával közös közleményében.

A 2012-ben kínai vállalkozók által alapított ByteDance első jelentős sikerét a Douyin rövid videóalkalmazással érte el Kínában. Egy évvel később elindította a TikTok-ot, a Douyin nemzetközi változatát. A Kínában nem elérhető TikTok több mint egymilliárd aktív felhasználóval rendelkezik szerte a világon. Jelenleg egy szingapúri és Los Angeles-i székhelyű korlátolt felelősségű társaság üzemelteti, de lényegében a ByteDance tulajdona.

A TikTok körül több botrány is van, Amerikában például valószínűleg hamarosan nem lesz elérhető az alkalmazás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!