Halálos áramütés ért két embert Alsórákoson

Vágólapra másolva!
Meghalt egy 21 és egy 40 éves férfi Romániában kedden, miután megrázta őket az áram egy medencében.
Vágólapra másolva!

Áramütés következtében meghalt egy 21 és egy 40 éves férfi a Brassó megyei Alsórákoson kedden - írja a maszol.ro. A lap információi szerint 

az egyikük megbotlott egy villanyvezetékben, majd a medencébe esett.

 A másik férfi szerette volna megmenteni, amikor ő is meghalt. Kinga Bordea, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, hogy éjfél körül hívták a mentőket. 

Összesen négy mentő érkezett a helyszínre, de nem tudták újraéleszteni az áldozatokat. 

Nemrég arról írtunk, hogy áramütést szenvedett és meghalt egy permetező traktor vezetője Letenyén. A traktor permetező rúdja hozzáért a magasfeszültségű kábelhez.

Ennek hatására,  amikor a 62 éves letenyei férfi ki akart szállni a traktorból, megrázta az áram.

A rendőrség gondatlanság miatt indított eljárást. 

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg június végén egy jakuzziban a szlovákai Gápelen. Mint kiderült, nekik is áramütés okozta a halálukat. Arról is beszámoltunk, hogy egy tini egy meghökkentő videót akart készíteni és szénné égette a saját péniszét. Májusban megrázott az áram egy férfit egy berettyóújfalui építkezésen, az illető a halálba zuhant. Nemrég Kolozsvár Szopor lakónegyedében egy háromtagú családot holtan találtak az udvarukban lévő felfújható medence közelében.

A szomszéd hívta a rendőrséget, miután egyiküket sem érte el telefonon, és átment hozzájuk. 

A rendőrök a három áldozatot fürdőruhában, élettelenül találták a medence mellett. Egyelőre úgy tűnik, hogy áramütés érte őket. Egy, a helyszínen tartózkodó villanyszerelő szerint az udvaron számos elektromos vezeték és villanykörte volt. 

Az elektromos panelből két elektromos vezeték futott át a medence felett, valószínűleg az egyik elszakadt, ez okozta a tragédiát.

Az áldozat egy 42 éves férfi, és a szülei, feltehetőleg éppen pihentek a medence mellett.

A rendőrség nyomoz az ügyben. 

Két ember meghalt, hárman megsérültek Ráckevén, akiket áramütés ért egy gyümölcsösben. 

Egy 44 és egy 47 éves férfi a helyszínen meghalt, két nőt súlyos sérüléssel vittek kórházba, egy könnyebben sérült férfit a helyszínen elláttak.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen. Később kiderült, egy fideszes képviselő is az áldozatok között volt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!