A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásHungary-Iran

Fiatal nő holttestét találták meg egy amerikai parkban

Vágólapra másolva!
A rendőrség közlése alapján vasárnap 19:30 körül találták meg a fiatal nő holttestét egy észak-karolinai parkban, a test egy piknikasztalon feküdt.
Vágólapra másolva!

Egy telefonáló vette észre a testet, aki azonnal értesítette a greenboroi rendőrséget, olvasható az ABCNews-on megjelent hírben. 

A telefonáló közölte, hogy az illető nem mozdul, valamint elmondta, hogy körülbelül egy órával előtte pukkanásokat hallottak, amiről azt hitték, tűzijáték.

- áll a rendőrség közleményében.

Közelebbről megvizsgálva a bejelentő arról számolt be, hogy a személy nem lélegzik, és olyan sérüléseket szenvedett, amelyeket a telefonáló lőtt sebekként azonosított. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol megtalálták az áldozatot, akit később Jakala Marie Goode 19 évesként azonosítottak.

A rendőrség emberölés miatt vizsgálja Goode halálát, de nem árultak el semmilyen lehetséges vagy további információt az üggyel kapcsolatban. Idén ez a 22. gyilkosság Greensboróban.

Májusban gyermekei szeme láttára végzett feleségével egy férfi Amerikában, júniusban pedig egy kórházigazgatót és kisfiát ért végzetes támadás, szintén az Államokban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!