A Gázai övezetben is béke lehet, ha Donald Trump lesz az amerikai elnök

Netanjahu, Trump, NetanjahuTrump,
Donald Trump és Benjamin Netanjahu találkozott egymással
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A közel-keleti béketeremtés és rendezés esélyeiről, módjairól, valamint az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokról is egyeztetett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, korábbi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken.
Vágólapra másolva!

A két politikus Floridában, Donald Trump mar-a-lagói rezidenciáján tanácskozott. Első alkalommal találkoztak 2020 óta, amikor az izraeli kormányfő a Fehér Házban kereste fel az akkor elnök Donald Trumpot. A tárgyalás sajtónyilvános részén Benjámin Netanjahu reményét fejezte ki, hogy hétfőn kezdett egyesült államokbeli hivatalos útja - amelynek során beszédet mondott a kongresszusban, valamint találkozott Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel - közelebb visz a tűzszüneti megállapodáshoz

Úgy vélekedett, hogy a megállapodást segíti az izraeli hadsereg Gázában kifejtett katonai nyomásgyakorlása is.

Az izraeli miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta, Kamala Harris kettejük csütörtöki egyeztetése után tett nyilatkozata Izraelről a Hamász számára olyan olvasatot közvetít, hogy nem felhőtlen Izrael és az Egyesült Államok viszonya, majd reményét fejezte ki, hogy az alelnöki megjegyzés nem változtat a tűzszüneti tárgyalások felgyorsult ütemén. Donald Trump a találkozó elején kifejtette, hogy soha nem volt rossz a kapcsolata Izrael kormányfőjével, és saját elnöki szerepéről úgy fogalmazott: egyetlen amerikai államfő sem tett annyit Izraelért, mint ő. Idesorolta a többi között az amerikai nagykövetség átköltöztetését Jeruzsálembe, azt Izrael fővárosaként ismerve el. Emellett Izrael számára a leghasznosabb döntéseként említette az iráni nukleáris megállapodás felmondását.

Elnökké választása esetére Donald Trump ismét gyors megoldást ígért a közel-keleti konfliktusra, és azt hangoztatta, hogy Kamala Harris győzelme eszkalációhoz, több nagyobb közel-keleti háborúhoz, esetleg harmadik világháborúhoz vezethet. 

Megismételte azt a véleményét is, hogy a világ jelenleg közelebb áll a harmadik világháborúhoz, mint a második világháború lezárása óta bármikor. Donald Trump a találkozón fellépést ígért az Egyesült Államokban felerősödött antiszemitizmussal szemben, a többi között az egyetemeken tapasztalt megnyilvánulások ellen. Az amerikai média szerint Donald Trump és Benjámin Netanjahu politikai kapcsolatában törést okozott, hogy az izraeli kormányfő 2020-ban gratulált Joe Biden elnökké választásához; ezt Donald Trump rosszallással fogadta. 

Benjámin Netanjahu az amerikai fővárosból utazott Floridába. Washingtonban, a Fehér Házban csütörtökön Joe Biden elnökkel találkozott, akivel a gázai tűzszüneti tárgyalásokról beszélt, és ugyanez volt a témája külön tanácskozásának Kamala Harris alelnökkel, nem hivatalos demokrata elnökjelölttel. 

Kamala Harris az egyeztetés után újságírók előtt is megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott a gázai humanitárius helyzet, valamint az izraeli hadsereg hadműveletei során meghalt palesztin civilek magas száma miatt. 

Izraeli tisztségviselőkre hivatkozó amerikai sajtóbeszámolók szerint a washingtoni találkozó után Benjámin Netanjahu rosszallását fejezte ki Kamala Harris nyilatkozata miatt, amely a közlés szerint jóval kritikusabb volt, mint ami kettejük megbeszélésének hangvételéből következett volna. Kamala Harris csapatának egyik tagja értetlenségét fejezte ki az izraeli kormányfő véleményéről szóló sajtóbeszámolókra reagálva.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!