Itt van Svédország háborús bejelentése Oroszországról

Vágólapra másolva!
"Svédország számára Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt 2030-ig" - jelentette ki országa új nemzetvédelmi stratégiáját ismertetve hétfőn a svéd védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

Pal Jonson sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az orosz fenyegetés mértéke az ukrajnai háború alakulásától függően változhat, így egy "Svédország vagy szövetségesei elleni orosz támadás nem zárható ki".

Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg "alacsony" az esélye egy orosz fegyveres támadásnak, miközben az is igaz, hogy Oroszország kész lehet "nagy politikai és katonai kockázatot is vállalni".

Pal Jonson svéd védelmi miniszter
Fotó: AFP 

Az új nemzetvédelmi stratégia egyik legfontosabb eleme a stratégiai erőforrások, köztük az északi területén található, tavaly januárban felfedezett kirunai ritkaföldfém-lelőhely megvédelmezése. Az Európai Unióban felhasznált ritkaföldfémek 98 százaléka jelenleg Kínából származik.

A svéd kormány szerint a stratégia kidolgozását az is indokolttá tette, hogy egy orosz katonai repülőgép június közepén megközelítette a Balti-tengeren található stratégiai fontosságú Gotland szigetét, megsértve ezzel a svéd légteret.

Borítókép: Ukrán katonák kiképzésen a harkovi régióban június 28-án.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!