Embertelen embervadászat, az utcáról hurcolják el az embereket a frontra - felkavaró videók

Vágólapra másolva!
Ukrajna a lehető legtöbb katonai erőt igyekszik az orosz területen folyó hadműveleteire összpontosítani, ezért még a korábbinál is erőszakosabban gyűjtik össze a férfiakat, sokszor a családjuk köréből vagy az utcáról. Az erőszakos esetekről számos megdöbbentő videó kering az interneten.
Vágólapra másolva!

Már hónapok óta egyre kevesebben térnek be az ukrajnai úgynevezett toborzóközpontokba azért, hogy önként bevonuljanak. A jelenségre egyszerű a magyarázat: egyrészt jelentősen megfogyatkoztak az ukrán férfiak, másrészt, aki még besorozható, az nem szívesen kockáztatja az életét.

Az ukránok Kurszk környéki, oroszországi - szakértők által öngyilkosnak tartott - hadműveletei miatt 

a korábbinál is nagyobb szükség van katonákra, így, ha másképpen nem megy, erőszakkal viszik el a férfiakat.

Az interneten számos videó terjed az erőszakos sorozási esetekről. 

Az alábbi videón egy üldözéses jelenet látható: egy középkorú férfi rohan az egyenruhások elől.

Ezen az Ivano-Frankivszkban készült felvételen még a járókelők is próbálnak beavatkozni az erőszakos jelenetbe:

Itt nők próbálják megakadályozni, hogy egy férfit erőszakkal elhurcoljanak:

Van olyan videó, amelyen jól láthatóan civil személyautóba tuszkolnak be egy tiltakozó férfit, illetve olyan felvétel is szerepel a posztban, ahol egy autóban ülő férfi próbálja számonkérni azt egyenruhásokon, hogy mit művelnek:

...de volt példa arra is, hogy egy gyerekét sétáltató apát hurcoltak el rémült felesége mellől:

Az M1 Híradója is részletesen foglalkozott ezzel a témával. A hírműsorból kiderül, hogy a kényszersorozások elleni civil tiltakozások is felerősödtek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!