Itt az ENSZ bejelentése a halálos új vírusról

Vágólapra másolva!
A majomhimlő terjedése miatt nincs ok pánikra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint annak ellenére sem, hogy a múlt héten Svédországból bejelentették az mpox néven is ismert betegség Klade Ib vírusváltozatának első megerősített felbukkanását Afrikán kívül.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, újabb világjárvány jöhet a majomhimlővel az ismert magyar virológus szerint.

Hans Kluge, az ENSZ-szervezet regionális igazgatója kedden felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus már a legutóbbi, 2022-es kitörése óta jelen van az európai kontinensen, mégpedig a Klade II variáns formájában. Mint mondta, hetente jelenleg mintegy száz fertőzöttet regisztrálnak.

Az mpox nem egy újabb Covid

 - fogalmazott Kluge videókapcsolat útján tartott genfi sajtótájékoztatóján. 

Majomhimlővel fertőződött férfi kiütései. Fotó: Ernesto BENAVIDES / AFP

Tudjuk, miként lehet a majomhimlőt kordában tartani

 - hangsúlyozta. Felidézte, hogy két évvel ezelőtt a vírus európai terjedését sikerült megfékezni egyebek között azzal, hogy gondosan nyomon követték az új fertőzötteket, rendelkezésre állt oltóanyag, és a megelőző intézkedésekbe közvetlenül. 

A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klade Ib terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Kluge mindazonáltal most hangsúlyozta, hogy Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klade II változat a domináns.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy új járvány jöhet - ezek a kórokozók jelentik a legnagyobb veszélyt a világon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!