A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Megerőszakoltak és kiraboltak egy brit turistát Mallorcán

Vágólapra másolva!
Egy brit turistát megerőszakoltak és kiraboltak egy mallorcai strandon.
Vágólapra másolva!

A 30 éves brit nő elmondta a rendőröknek, hogy beleegyezett, hogy a strandra menjen egy férfival, akivel Mallorcán találkozott. 

Beleegyezett a szexbe is, de egy második férfi is megjelent, aki ráerőszakolta magát az aljas támadás során a nőre.

Ezután a nő elmondása szerint elmenekültek a holmijával. A rendőrök vizsgálják a támadást, amely a mallorcai főváros, Palma közelében egy strandon történt csütörtök kora reggel. A nő azt mondta, megegyeztek, hogy szexelnek a homokban, mielőtt a dolgok szörnyű  fordulatot vettek, mert egy másik férfi is megjelent. 

A brit áldozatot, aki már Londonban van, a palmai Son Espases kórházba szállították rutin orvosi vizsgálatra, miután értesítette a rendőröket és elmondta nekik, hogy hivatalos feljelentést akar tenni.

A brit nőt láthatóan megrázta az eset, sokkos állapotban volt a szörnyű tett miatt.

A Baleár-szigeteki rendőrök az év elején elismerték, hogy a főszezonban nagy problémát jelentenek számukra a tolvajok és egyéb bűnözők, akik olyan nyaralókat támadnak meg, akik többek között késő esti fürdőzésre mentek a strandra. 

A csütörtöki szörnyű incidensben részt vevő férfiakról keveset tudni, beleértve a korukat vagy a nemzetiségüket.

Francisco Javier Santos, a területért felelős rendőrség vezetője megpróbálta megnyugtatni a nyaralókat, hogy ez egy biztonságos hely a turisták számára - írta a Sun.

Tavaly arról is írtunk, hogy a spanyol rendőrség letartóztatott hat német fiatalt, akik a gyanú szerint megerőszakoltak egy 18 éves német nőt egy mallorcai hotelben. A nő este egy baráti társasággal a Playa de Palma sugárúton sétált, és ott találkozott az egyik német férfival. Néhány ital után elmentek a férfi szállodai szobájába, ahol öt másik férfi várta őket.

Csoportos nemi erőszak áldozata lett egy brazil-spanyol kettős állampolgárságú turista a kelet-indiai Jharkhand államban is. Elmondása szerint hét férfi megerőszakolta, amikor motorozni mentek a férjével, és éjszakára megálltak, a férjét pedig megverték. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!