A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Egy volt FBI-ügynök életfogytiglani börtönt kapott, mert megerőszakolt egy gyereket

Vágólapra másolva!
Egy volt FBI-ügynököt csütörtökön életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, amiért szexuálisan bántalmazott egy 11 éves kislányt, miközben Alabama állam rendőreként szolgált. Az alabamai állami rendőrség még azután is alkalmazta Christopher Bauert, hogy kirúgták az FBI-tól, mivel korábban késsel fenyegette meg egy munkatársát és állítólag meg is erőszakolta a nőt.
Vágólapra másolva!

A 45 éves Christopher Bauer egy hamisított levél segítségével váltott egyik rendvédelmi állásból a másikba. A hamisítás miatt az FBI nyomozást indított, de a szövetségi hatóságok nem emeltek vádat Bauer ellen, amíg az állami eljárás le nem zajlott. 

Az esküdtszék júniusban első fokon elítélte Bauert szodómia és 12 év alatti gyermek szexuális zaklatása miatt,

egy egyhetes tárgyalást követően, amelyben a védőügyvédek azt állították, hogy a lány csak kitalálta a vádakat.

Megbilincselve és narancssárga börtönruhát viselve Bauer azt mondta Jimmy Pool montgomery-i kerületi bírónak, hogy soha nem gondolta volna, hogy egyszer egy börtöncella másik oldalán fog kikötni. Azt mondta, hogy az esküdtek nem mindig döntenek jól. 

Úgy tűnik, bármit is mondok, senki sem akarja elhinni, hogy ártatlan vagyok. Csak egy vád kellett ahhoz, hogy mindentől megfosszanak

- mondta a bírónak. 

A lány édesanyja az ügyészek mellé állt, akik a maximális büntetést kérték. Daryl D. Bailey, Montgomery megye kerületi ügyésze az ítéletet követően szexuális ragadozónak nevezte Bauert, és azt mondta, hogy örökre börtönben a helye.

Ő egy szörnyeteg. Arra használta a jelvényét, hogy jó ember képét sugározza. Mindenkit becsapott

- mondta a lány édesanyja a bírónak. 

Bauer védőügyvédei azzal érveltek, hogy a férfi enyhítést érdemel, mivel saját maga is bántalmazott volt a nevelőotthonokban és árvaházakban. Ötéves korában elvették a szüleitől, és később daczavarral diagnosztizálták. 

Egyszer kilökték őt egy épület harmadik emeletéről, máskor pedig egy égő lakásban hagyták

- írták ügyvédei a bírósági beadványban.

Bauer, akit 2021-ben tartóztattak le, New Orleanson kívül is hasonló gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélési vádakkal néz szembe. A louisianai állami rendőrség közölte, hogy az alabamai ügyet követően szándékukban áll kiadni őt más államoknak is. 

Az alabamai per során a gyermek - aki ma már fiatal tinédzser - könnyek között vallotta, hogy Bauer éveken át többször bántalmazta, és túlságosan félt ahhoz, hogy nemet mondjon, vagy hogy bárkinek elmondja, mi történt. 

A bűnüldöző szervek azután avatkoztak be, hogy a lány végül elmondta egy barátjának, hogy mi történt és a barát egyik szülője értesítette az iskolát. Bauer a tárgyalás során a saját védelmében szólalt fel, és tagadta, hogy bántalmazta volna a gyermeket. 

Az FBI-nál töltött idejét nem tárgyalták részletesen

Az FBI szerint Bauer hamisított egy levelet, amely tisztára mosta az aktáját, így került be 2019-ben az alabamai állami rendőrséghez. 

A hamis dokumentum megerősítette a férfi évtizedes beszámítható szolgálatát, és újrafelvételre alkalmasnak minősítette őt.

Az alabamai hatóságok nem voltak hajlandóak megmagyarázni, hogy Bauer korábbi helytelen viselkedését hogyan hagyták figyelmen kívül. 

A vizsgálat megállapította, hogy az állami rendőrséghez benyújtott pályázatából kihagyta az FBI-tól való eltávolításának okát, beleértve azt is, hogy 2018-ban megfosztották engedélyétől egy sor szexuális visszaéléssel kapcsolatos vád miatt.

A vádak közül több már egy egy éve nyilvános volt, amikor Bauert felvették Alabamába. Az őt nemi erőszakkal vádoló nő, aki az FBI egyik munkatársa volt, távoltartási végzés iránti kérelmében azt írta, hogy Bauer fojtogatta őt.

Bauer vitatta ezeket az állításokat, és azt mondta a kollégáknak, hogy a cselekmények közös megegyezéssel történtek. 

A nő azonban korábban azt mondta, hogy Bauer olyan gyakran bántalmazta szexuálisan, hogy a haja is elkezdett kihullani. 

Az alabamai rendőrség nem reagált azonnal a Bauer ítéletével kapcsolatos megkeresésre. A rendőrség nem volt hajlandó kiadni a Bauer felvételével kapcsolatos belső vizsgálatának jegyzőkönyveit - írta az ABC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!