Halálos leopárdtámadás történt egy szlovákiai állatkertben

Vágólapra másolva!
Egy leopárd megölte gondozóját egy szlovákiai magánállatkertben - közölte pénteken a besztercebányai rendőrfőkapitányság hivatalos Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a 63 éves férfit holtan találták a leopárdok számára fenntartott körbekerített területen Jecenye faluban. 

Leopard panthera pardus resting on rock tsavo west national park kenya
Illusztráció - Fotó: DENIS-HUOT Michel & Christine / hemis.fr

Egyelőre nem világos, mi vezethetett a szerencsétlenséghez, ugyanakkor nem áll fenn veszély a nyilvánosság számára - közölték. Az STVR közszolgálati televízió falusiakra hivatkozó jelentése szerint 

a 63 éves férfi egyedül működtette magánállatkertjét, s már a történteket megelőzően is voltak olyan aggályok, hogy ez meghaladhatja erejét. 

Mintegy húsz különböző háziállatot, illetve vadállatot tartott, köztük több majomfajt, ragadozómadarakat, különböző kutyafajtákat. Egyedül gondoskodott az állatokról, ahogy a látogatókról is. Szlovákiában az utóbbi időben megszigorított törvények ellenére továbbra is működnek kisebb magánállatkertek. A mostanihoz hasonló balesetek is előfordultak már: egy éve egy oroszlán ölte meg tulajdonosát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!