Szabadulhat az életfogytiglani börtönbüntetéséből a pedofil gyerekrabló

Vágólapra másolva!
Charles William Mix elítélt pedofil, aki 20 évvel ezelőtt elrabolta és szexuálisan bántalmazta a barátjának ötéves kislányát, egy közelmúltbeli kaliforniai törvénymódosításnak köszönhetően szabadulhat a börtönből, annak ellenére, hogy 350 év börtönre ítélték. Az áldozat családja könyörög a hatóságoknak, hogy tartsák börtönben a férfit.
Vágólapra másolva!

A Breitbart emlékeztetett, hogy Charles William Mix 47 éves volt, amikor 2003-ban elkövette a borzalmas bűncselekményét az akkor ötéves kislányon. 

Előbb elcsalta a kaliforniai Riverside-ban lévő családjától a gyermeket, majd Utah államba vitte egy lopott járművel ahol molesztálta és meztelenre is vetkőztette a kislányt. 

- írta meg a lap. 

A férfi ismerte abban az időben a kislányt, hiszen az apjával és a nővérével együtt négyesben éltek együtt.

Az emberrablást után kevesebb mint 12 órával tartóztatták le a rendőrség, miután egy járókelő felismerte a férfit aki elismerte a hatóságnak: 

ugyan a lány igyekezett végig ellenállni és megtagadni a kérését, de végül előbb le tudta őt vetkőztetnie majd fotókat is készített róla. 

Mixet számos bűncselekményért ítélték el, többek között szándékos gyermekkínzásért, rablás vagy nemi erőszak elkövetése céljából elkövetett emberrablásért, 14 év alatti gyermekkel elkövetett fajtalankodásért és betöréses lopásért.

A lap közölte, az elmúlt 20 évben a lány családja végig abban a tudatban volt, hogy a pedofil az élet hátralevő részé a rács mögött fogja eltölteni. Azonban egy kaliforniai törvénymódosítás miatt akár feltételesen szabadlábra is lesz helyezhető a börtönből. Az áldozat családja most könyörög a hatóságoknak, hogy a pedofilt tartsák börtönben. A feltételes szabadlábra helyezési bizottságnak címzett levelükben azt írták: 

Nemcsak ellopta az ártatlanságát és az otthona sérthetetlenségét (ahol minden gyermeknek biztonságban kellene éreznie magát), hanem valójában megpróbálta ellopni őt a családjától"

- folytatódott a levél. Hozzátették, hogy a férfi számtalan szerelmes levélben vallotta be szerelmét az 5 éves gyermek felé aki meglátása szerint viszonozta is az érzéseit. 

Az áldozat nővére elárulta, a történtek még mindig hatással vannak testvérére. "Teljesen biztos vagyok benne, hogy újra elkövetné a bűncselekményt, akár a húgomat, akár egy másik ártatlan gyermeket akarna megtalálni." - közölte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!