Miguel Duran Navia a rajtjel előtt ugrott a vízbe a 400 méteres gyorsúszás selejtezőjében. Amikor feljött a víz alól, már tudta, mekkora hibát követett el, és könnyek között mászott ki a medencéből abban a tudatban, hogy diszkvalifikálták a játékokról.
A zokogó spanyol látványa előbb tapsra, majd elképesztő éljenzésre ösztönözte a nézőket, így mire Navia összeszedte a cuccait, már óriási hangzavar volt az uszodában. Talán emiatt történt, hogy az egyik versenybíró úgy döntött (ezt saját hatáskörében megteheti), egy másik versenyző bemozdulása késztette kiugrásra a spanyolt, aki
így visszakapta az esélyt, és rajtköre állhatott
– természetesen a közönség őrjöngése közepette.
A happy end azonban nem volt teljes, mert Navia az utolsó helyen végzett a futamában. „Az egész hajcihő hatással volt az úszásomra, nem ott végeztem, ahol kellett volna. Remélem, a váltóban nem csinálok ilyen butaságot” – mondta a verseny után a spanyol, aki tagja a 4x200-as váltónak is.