Vágólapra másolva!
Svájci információink szerint Sótonyi László, a Fotex-Veszprém és a válogatott egykori, a svájci bajnok St. Otmar Gallen jelenlegi irányítója nem használja ki opciós lehetőségét, és nem marad Svájcban. A harmincegy esztendős kézilabdázó szíve szerint visszatérne Spanyolországba.

Sótonyi László 2001 májusában szerződött a svájci St. Gallen együtteséhez, és a bajnokcsapat vezetőivel kötött megállapodása értelmében egy plusz egy évre kötelezte el magát. Ám szerződésében szerepelt az a kikötés is, hogy ha megfelel, akkor két évvel meghosszabbíthatják a kontraktust.

A száznyolcvanszoros válogatott kézilabdázó azonban úgy véli, elég volt a svájci légkörből: "Nem látom a jövőnket Svájcban" - nyilatkozta a családjával St. Gallenben élő irányító a St. Galler című napilapnak. "Nem a klubbal van bajom, a vezetők száz százalékig korrektek voltak velem, ilyen biztonságban sehol nem fogom érezni magam. Szeretnék visszamenni Spanyolországba, de addig is keményen küzdök, hogy minél jobb helyezést érhessek el csapatommal" - mondta a játékos.

A St. Gallen jelenleg a svájci bajnokság középmezőnyében helyezkedik el. Sótonyi számára Spanyolország nem lenne ismeretlen, hiszen három évet lehúzott a világ egyik legerősebb bajnokságában. 1998 szeptemberében a CC Santander szerződtette, innen 2000 augusztusában a Garbel Saragossához igazolt.

Korábban:

Skaliczki felvállalja a generációváltást (2001.08.22.)

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!