Vágólapra másolva!
A vízilabda-szövetség vizsgálatot folytat a botrányos körülmények között véget ért Honvéd-Vasas bajnoki döntőn vasárnap történt verekedéssel kapcsolatban, s felfüggesztette a végleg, csere nélkül kiállított játékosok, a vasasos Varga Tamás, Varga Zsolt, Mátyás és Hesz, valamint a honvédos Szívós játékjogát. Érdekes, hogy Szívós Márton nem tudja, miért állították ki, és, mint beszélgetésünk során elmondta, azt sem, hogy játszhat-e így a hét végi Bajnokok Ligája-döntőn.

- Azt mondják, nem tudja, miért állították ki.
- Tényleg nem tudom, csak gondolom, lehet, hogy azért, mert a botrány közelében voltam. De komolyra fordítva a szót, játékostársamat, Kovács Olivért elkezdték ütni a Vasas játékosai. Kiss Gergővel elindultunk, hogy segítsünk Olivérnek. Nem a bunyó szándéka vezetett bennünket, hanem az, hogy megakadályozzunk egy esetleges súlyos sérülést.

- Úgy tudom, a vasasos Székely fogta önt vissza.
- Igen, talán neki köszönhetem, hogy nem sérültem meg, hiszen amikor közeledtem a Vasas játékosai felé, azok azt hitték, a fizikai erőmet szeretném fitogtatni, és már kezdtek úszni felém. Akár hálás is lehetek Székelynek.

- A fegyelmi bizottság már meghallgatta?
- Még nem. Mindenesetre kíváncsian várom a tárgyalást. Úgy tudom, a nemzetközi szereplést nem veszélyezteti játékjogom felfüggesztése, s ha így van, akkor a hét végén játszhatok a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

- A Vasas a szombati mérkőzés miatt panaszkodik, mondván, ha akkor nyer, nincs ötödik meccs, nincs bunyó.
- A bírókra panaszkodnak, de meg lehet nézni, a Vasas a bajnokság folyamán, ha vesztett, mindig a játékvezetőket okolta. Mi is elszenvedtünk kellemetlen vereségeket, ellenünk is ítéltek furcsán, mi mégsem velük foglalkoztunk, hanem magunkban kerestük a hibát. Szóval, úgy gondolom, nem a játékvezetőkön múlt, hogy megvédtük bajnoki címünket.

Burkovits Ferenc

Korábban:

Fórum:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!