Tangó a palánkok alatt

Ha a sportban Argentína kerül szóba, mindenkinek a futball ugrik be, pedig van egy másik labdajáték is, amelyben történelmet írtak - írnak - az argentinok. 2002 szeptembere óta nem is igazán találós ez a kérdés: természetesen a kosárlabdáról van szó.

Divac volt a vb-döntőn az argentinok végzete Fotó: EPA

Ám ha valaki azt hinné, hogy az argentin kosárlabda - a "baloncesto" - 2002. szeptember 4., a Dream Teamnek csúfolt amerikai NBA-alakulat felett aratott 87-80-as győzelem előtt nem létezett, az nagyobbat nem is tévedhetne. Nem, a történet nem Fabricio Obertóval és Emanuel Ginóbilivel kezdődött, hanem Pedro Bustosszal, Hugo Del Vecchióval, Rubén Meninivel és Omar Monzával. Utóbbiak közül többen már nem élnek, ami érthető is, hiszen 1950. november 3-án a Buenos Aires-i Luna Park 25 000 nézője előtt verték 64-50-re a világbajnoki döntőben az Egyesült Államok válogatottját. Azaz: a sportág első világbajnokai az argentinok voltak, igaz, akkoriban - ahogy mondani szokás - még nyele volt a labdának, hogy könnyebben meg lehessen fogni.

Ha lúd, legyen kövér: araszoljunk két évvel még beljebb a régmúlt idők balladai homályába. 1948-ban ugyan csak 15. lett Argentína a londoni olimpián, viszont Juan Gazsó és társai voltak az egyetlenek, akik a frászt hozták az akkori idők óriása, Bob Kurland által vezérelt amerikaiakra: csak 57-59 arányban voltak hajlandóak kapitulálni. Nem véletlenül említem Gazsó "Jani" nevét: bizony, még egy magyar származású tagja is akadt annak az argentin őscsapatnak.

1950 az 1944-től 1956-ig tartó első Perón-korszak fénykora, Evita csak két évvel később távozik el az élők sorából. Perónék számára semmi sem fontosabb, mint a jó szereplés az első kosárlabda-világbajnokságon. Az aranyéremre azonban maga Juan Perón, de még hitvese, Eva Duarte sem számít. Ám a csapat rendületlenül menetel a döntő felé, ahol a legyőzhetetlennek hitt amerikai válogatott vár a hazaiakra.

Igen ám, de a jenkik nem vették komolyan a tornát, és - mai ésszel hihetetlen, mégis igaz - a denveri Chevrolet-gyár üzemi válogatottját küldték el Buenos Airesbe. Ehhez képest nem is rossz teljesítmény, hogy eljutottak a vb-döntőig. Ott azonban a 25 ezer néző által a győzelembe hajtott argentinok simán, 64:50-re győznek, és ők a világbajnokok.1952-ben, Helsinkiben még tart a lendület, olyannyira, hogy a mieink az argentinokról vesznek példát, Páder János, az 1955-ös Eb-győztes aranycsapatunk szakvezetője a "gauchók" játékstílusát másolja és tanítja meg Simiéknek, hogy három évvel később ezzel a harcmodorral nyerjenek Európa-bajnokságot a Népstadionban. Helsinkiben mindenesetre a bronzért játszhattak a szomszédos Uruguayjal, és minden idők legdurvább kosármeccsén 68-59-re alulmaradtak. Egy 25 játékost, illetve edzőt megmozgató tömegverekedés is színesítette a bronzmeccset, melyet négy uruguayi és három argentin fejezett be - a többiek kipontozódtak.