Varga Tamás, a Vasas 28 éves, sziklakemény pólósa kislányával a karjaiban nyilatkozott:, majd Kásással együtt a magasba emelte a Világliga-trófeát - a fotósok kedvéért.
- Három gólt dobott a döntőben, ezt a meccset tartja élete eddigi legnagyobb összecsapásának?
- Azt hiszem, igen.
- Hová helyezi az értéksorrendben a mostani aranyérmet?
- Közvetlenül a világbajnoki első hely mögé. Minimális különbséggel.
- Sokak szerint ezzel a teljesítménnyel játszotta be magát végleg az olimpiai csapatba.
- Biztosan értékes segédpontokat szereztem, de olyan messze van még Athén. Meggyőződésem, Dénes az adott pillanatban legjobb formában lévő 13 pólóst viszi ki az olimpiára, s ki tudja, hogyan alakul az élet jövő augusztusig.
- Mi volt a döntő szakmai érdekessége?
- Az, hogy a bírók hagytak bennünket bekkelni, nem küldték ki azonnal az embert a vízből. Ez a bírói szemlélet nekem különösen feküdt, ezért is tudtam olyan gyorsan játékba lendülni s az elején három gólt lőni.
Kásás Tamás már eddig is a földkerekség egyetlen olyan vízilabdázója volt, aki valamennyi létező korosztályos és felnőtt bajnokságot megnyert, most tovább gyarapodott a páratlan eredménylista.
- Nehéz volt győzni New Yorkban?
- Nehéz, mert valóban leeresztettünk a barcelonai világbajnokság után. Az amerikaiak ellen nem is ment a játék, de amikor az olasz meccsen beugrottunk a vízbe, varázslatos módon összeállt a játékunk.
- Csak úgy, magától?
- Azt azért nem mondanám. Hihetetlen - önmagam számára is meglepő - profizmussal összeszedtük magunkat, sikerült kizárnunk a külvilágot, és egy mérkőzés erejéig megint csak a póló számított. S amikor a második negyedben összeomlottak az olaszok, jöhetett az örömvízilabda.
Ch. Gáll András