"Károlyi Andreának daganat keletkezett a talpán, Keller Annamáriának és Bujdosó Nórának pedig a térde fáj. Eördögh Editet várhatóan csak jövő pénteken engedi el a Diósgyőr, a szintén DKSK-s Fűrész Diána viszont nem biztos, hogy jöhet. A soproni Vajda Annát csak a hónap végén engedné el a klubja, de akkor már szakmailag és erkölcsileg sincs értelme csatlakoznia" - fejtegette a szakvezető.
Ami a légiósokat illeti, a tavalyi Eb-n remeklő Cserny Réka nem tud "elszabadulni" az amerikai Harvard Egyetemről, Béres Tímeát héthónapos kisfia köti le, a következő idény után visszavonuló Seres Éva pedig edzősködik.
A nyáron Ibizára szerződött Ujvári Eszter távollétének okairól Bodrogváry Iván, az MKOSZ főtitkára számolt be: "Eszter levélben arról értesített bennünket, hogy egyfelől egyesületének felkészülése egybeesik a válogatottbéli elfoglaltságokkal, másfelől belefáradt a hazai kosárélet tusakodásaiba. Ráadásul a keretből egyedül ő kért pénzt fizetéskiesés címén a szeptemberi fellépésekért."
A nemzeti csapat a horvátországi túra után, jövő hétvégén a pécsi Horváth Judit Emléktornán vesz részt, amelyen a szerb-montenegrói, a román és a bosnyák együttes lesz az ellenfele.
a nőikosárlabda-válogatott jelenlegi kerete: Fegyverneky Zsófia, Iványi Dalma, Szakács Ildikó (MiZo-Pécsi VSK), Englert Orsolya, Papp Krisztina, Csákány Emőke (Szolnoki MÁV-Coop SE), Ujhelyi Petra, Kajdacsi Judit, Török Szilvia (Szeviép-Szeged), Varga Rita (BSE-ESMA), Horváth Zsuzsanna (MKB-Euroleasing Sopron).