Vágólapra másolva!
Ebédidőben húzta el az Eger a belgrádi Partizan nótáját, azaz nyert négy góllal, s lett ezzel tornagyőztes a hat klubcsapatot felvonultató férfivízilabda Sziget GP-n.

Az elején a vendégeknél volt huzamosabb ideig az előny, két góllal is vezettek már, amikor rákapcsolt az Eger. Gerendás György csapata 6-6-nál érte utol riválisát, s bár sokáig még szoros volt az állás, a hajrában a hevesi együttes egyértelművé tette a diadalát.

Az Eger végül 90 százalékos mérleggel nyerte meg a margitszigeti Sziget Grand Prix-t, miután utolsó találkozóján - négy győzelmet követően - döntetlent játszott a német Spandau 04-gyel.

Ezen a meccsen az Eger 2-0-ra majd 4-2-re is vezetett, innen fordítottak a szívós berliniek 5-4-re. Két perccel a vége előtt egyenlítettek Kiss Csabáék, s bár a győzelmet kicsikarniuk már nem sikerült, így is dicséretes összprodukcióval nyerték a háromnapos sorozatot.

Nem került a dobogósok közé a Vasas, miután három góllal kikapott a spanyol Barcelonetától. A kezdet meghatározta a véget: a katalán főváros csapata 4-0-ra, majd 7-2-re is vezetett már, s a hatalmas hátrányt a folytatásban csak csökkenteni tudta, ledolgozni nem az angyalföldi alakulat.

A torna befejező mérkőzésén a házigazda Újpest nem tudta felvenni a versenyt a Partizannal, a belgrádiak biztosan nyertek, ami a vendégek számára - több lőtt góljuk révén - a második, a Grand Prix-t rendező lila-fehérek számára pedig - az egyformán három ponttal végzettek közötti legjobb mutatónak köszönhetően - a negyedik helyet eredményezte.

Eredmények:
Brendon-ZF-Eger - Partizan Beograd (szerb-montenegrói) 16-12 (4-6, 3-1, 3-2, 6-3)
Barceloneta (spanyol) - TEVA-VasasPlaket 10-7 (4-1, 3-1, 2-3, 1-2)
Brendon-ZF-Eger - Spandau 04 (német) 5-5 (2-2, 2-2, 0-1, 1-0)
Partizan Beograd (szerb-montenegrói) - UTE-VB Leasing 12-9 (3-1, 3-3, 3-1, 3-4)

A Sziget Grand Prix végeredménye:
1. Brendon ZF Eger 9 pont
2. Partizan Beograd 6
3. Spandau 04 6
4. UTE-VB Leasing 3
5. Barceloneta 3
6. TEVA-VasasPlaket 3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!