Vágólapra másolva!
Nem került a legjobb négy közé a magyar nőivízilabda-válogatott a kínai Világkupán: a gárda az elődöntőbe jutásért vívott mérkőzésen két góllal alulmaradt az oroszokkal szemben.

Eredmény:
Oroszország - Magyarország 7-5 (1-1, 1-3, 1-0, 4-1)
a magyar góldobók:
Zantleitner, Valkay Á. 2-2, Tomaskovics 1

A tét a négy évvel ezelőtt győztes, azaz címvédő és tavaly világbajnok magyar válogatott számára volt nagyobb a négy közé jutásért zajló pénteki összecsapáson, amelynek győztese megőrizte a reményt és a lehetőséget az éremre, míg a vesztesnek legjobb esetben is be kell érnie a Vk ötödik helyével.

Ezzel együtt Szilágyi Péter együttese kezdett jobban, s a félidőre kétgólos előnyre tett szert. Még a harmadik játékrészben sem volt baj, az utolsó negyedet azonban "agyonnyerték" az oroszok, akik remek finisüknek köszönhetően 7-5-re hozták a meccset, s az elődöntőben folytathatják.

A magyar válogatott ugyanakkor csak az 5. helyért játszhat szombaton, magyar idő szerint délelőtt fél 10-től a másik középdöntős párban vesztes görögökkel. A négy közé innen az olaszok kerültek, s csatlakoztak az oroszokkal együtt az Egyesült Államok és Ausztrália csoportelsőként már csütörtökön továbblépő csapataihoz.

További eredmények:
a négy közé jutásért:
Olaszország - Görögország 11-7

a 7. helyért:
Kanada - Kína 11-7

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!