Vágólapra másolva!
Január 19-én, Németországban megkezdődik a XX. férfikézilabda-világbajnokság, amelyre a magyar válogatottnak 15. alkalommal sikerült kivívnia a részvételt. Lássuk az eddigi világbajnokságok eredményeit!

A magyar férfikézilabda-válogatott eddig tizennégy alkalommal vett részt világbajnokságon. A bemutatkozásra az 1958-as, a Német Demokratikus Köztársaságban rendezett vébén adódott lehetőség, akkor a csapat a csoportmeccsek során kikapott Csehszlovákiától (11-26), Németországtól (15-22) és Norvégiától (21-23), döntetlent játszott Romániával (16-16), s legyőzte Izlandot (19-16), majd a helyosztón 24-16-ra felülmúlta Jugoszláviát, s hetedik lett.

Ami a legsikeresebb szereplést illeti: 1986-ban, Svájcban az együttes ezüstérmes lett úgy, hogy Svédországot, Dániát, Algériát, Izlandot, Romániát és Koreát is legyőzte, s csupán a döntőben szenvedett vereséget Jugoszláviától. Az All-Star csapatban helyet kapott Kovács Péter, aki 45 találatával a vb negyedik legjobb góllövője volt - s aki 1978-ban, a lengyel Jerzy Klempellel holtversenyben már volt gólkirály.

Az 1993-as, svédországi vébén Éles József is gólkirály lett, a svájci Marc Baumgartnerrel és a koreai Kjung-Sin Junnal együtt 41 gólt szerzett.

A 2003-as világbajnokságon, Portugáliában Perez Carlos volt a legeredményesebb, a veszprém klasszisa 64 találattal járult hozzá az olimpiai kvalifikáció kivívásához.

(Rajtuk kívül gólkirályi címmel még Fenyő András dicsekedhet, aki 1964-ben a román Moserrel és a jugoszláv Milkoviccsal volt társbérletben a legeredményesebb.)

A 2005-ös vébét kihagyta a csapat, s a tavalyi Eb-n sem sikerült a kvalifikáció: Magyarország csupán a 13. helyen zárt. Ennek értelmében vb-selejtezőre kényszerült, amelyet Szlovákiával szemben sikerült abszolválnia.

Az eddig világbajnokságok dobogósai:

évaranyéremezüstérembronzérem
I.1938FranciaországAusztriaSvédország
II.1954SvédországFranciaországCsehszlovákia
III.1958SvédországCsehszlovákiaNémetország
IV.1961RomániaCsehszlovákiaSvédország
V.1964RomániaSvédországCsehszlovákia
VI.1967CsehszlovákiaDániaRománia
VII.1970RomániaNDKJugoszlávia
VIII.1974RomániaNDKJugoszlávia
IX.1978NSZKSzovjetunióNDK
X.1982SzovjetunióJugoszláviaLengyelország
XI.1986JugoszláviaMAGYARORSZÁGNDK
XII.1990SvédországSzovjetunióRománia
XIII.1993OroszországFranciaországSvédország
XIV.1995FranciaországHorvátországSvédország
XV.1997OroszországSvédországFranciaország
XVI.1999SvédországOroszországJugoszlávia
XVII2001FranciaországSvédországJugoszlávia
XVIII.2003HorvátországNémetországFranciaország
XIX.2005SpanyolországHorvátországFranciaország


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!