Vágólapra másolva!
A férfi vízilabda Világliga első igazi rangadóján a világbajnoki ezüst- és bronzérmes csapott össze a Margitszigeten. A spanyolok ráadásul a legerősebb keretükkel érkeztek Budapestre, a mieink mellett azonban nem csak a hazai pálya előnye szólt. A magyar csapat végül parádés kezdésének köszönhetően háromgólos győzelmet aratott.

Férfi Világliga, európai selejtező, 2. forduló:1
Magyarország - Spanyolország 12-9 (5-1, 4-4-, 1-1, 2-3)
v.: Hausche (német), Tomic (horvát)
legjobb dobók: Kiss G., Biros, Madaras, Benedek, Varga Dénes 2-2, illetve F. Perrone 4, Piralkov 2.

Az első ráúszásnál Varga Dániel révén a mieink szerezték meg a labdát, így az első támadás joga is a miénk lett. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az első gólt is a magyarok szerezték: nevezetesen Kiss Gergely talált a kapuba. Őt sorrendben Varga Dániel, Biros Péter és Kis Gábor követte, miközben a fiatal Baksa László parádézott a kapuban (4-0). Az első spanyol gólra 7 és fél percet kellett várni, ekkor Piralkov volt eredményes, ám a válasz sem jött sokkal később, Kiss Gergely megszerezte saját maga második, csapata ötödik gólját (5-1).

Az önbizalom a második negyedben is meglátszott a fiúkon, a kilencedik percben Madaras növelte ötgólosra a magyar előnyt (6-1). A mérkőzés egy cseppet sem hasonlított a márciusi, hosszabbításos vb-elődöntőre, hiszen a hispánok most nem tudták felvenni a versenyt a Kemény-csapattal (8-2). Varga Dénes azonban még ekkor sem fogta vissza magát, egy laza csuklómozdulattal gyönyörű gólt lőtt a spanyol kapuba a 14. percben (9-2). A negyedet végül döntetlenre hozta a két csapat, ám mivel a mieink már nagy előnyben voltak, nem forgott veszélyben a vezetés (9-5).


Varga Dániel és Benedek Tibor összjátéka után utóbbi szerezte meg a harmadik 8 perc első gólját, majd nem sokkal később Gór-Nagy Miklós kipontozódott. A pillanatnyi előnyt Ricardo Perrone gyorsan kihasználta, de így is csak visszaállítani tudta a négygólos különbséget (10-6).

Az utolsó negyedre már nem sok kérdés maradt, csupán a végeredmény és a különbség mértéke: a mieink végül 12-9-re győzték le a világbajnoki bronzérmes Spanyolországot, főleg az első negyedben mutatott parádés játéknak köszönhetően. A záró 8 percben Felipe Perrone ugyan okozott néhány kellemetlen percet a magyar csapatnak, de a győztes kiléte már nem volt kérdéses.

"Hamar elhúztunk, kicsit irreális is volt a különbség, ettől valamelyest leeresztettünk a végén. Szerencsére nem volt olyan szoros meccs, mint a világbajnoki elődöntő. Úgy gondolom, felfogásban nagyon sokat javultunk, de védekezésben még mindig van mit fejlődni" - nyilatkozta a mérkőzés után Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A csoport másik mérkőzésén:
Horvátország - Oroszország 11-7 (3-1, 1-1, 2-2, 5-3)

A csoport állása:
1. Magyarország 6 pont (28-19)
2. Horvátország 3 (11-7)
3. Spanyolország 3 (15-15)
4. Románia (10-16)
5. Oroszország 0 (10-17)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!