Vágólapra másolva!
Aranyérmet nyert a magyar vízilabda-válogatott az egyesült államokbeli Long Beachben rendezett  junior világbajnokságon, miután a döntőben magabiztos játékkal, végig vezetve legyőzte Olaszországot. Magyar korosztályos válogatott a 2001-es ifjúsági Európa-bajnokság óta nem győzőtt világversenyen, a juniorok pedig 1995 után másodszor lettek világbajnokok.  

döntő:
Olaszország - Magyarország 6:9 (0:1, 2:2, 2:3, 2:3)
magyar gólszerzők:
Varga Dénes 3, Salamon Ferenc 2, Szabó Botond, Lázár Zsolt, Hárai Balázs, Marnitz Gergő

A vlv.hu beszámolója szerint Keszthelyi Tibor csapata simán nyerte a finálét, utoljára 1-1-nél volt döntetlen az állás, s a végén már egy medencében ünneplő csapatnak dobták be a hatodik gólt az olaszok, 4 másodperccel a találkozó vége előtt.

Az aranyérem azért is sokat jelent, mert a szerbek évek óta tartó hegemóniáját sikerült megtörni vele. A három éve kizárólag ezüstérmeket nyerő nagyválogatotthoz hasonlóan ugyanis korosztályos csapatainknak már a 2001-es Eb-siker óta nem jött össze a tornagyőzelem, hétből hétszer a legnagyobb rivális ünnepelhetett, míg nekünk négy ezüst, két bronz és egy ötödik hely jutott.

A mostani világbajnokságon is a Szerbia elleni összecsapás hozta a legnagyobb csatát, a mieink az elődöntőben, hosszabbítás után 17-16-ra gyűrték le a címvédőt. Ezt követően az olaszok elleni diadal már tulajdonképpen a papírformát igazolta, hiszen az első csoportmérkőzésen már sikerült négy góllal megverni őket.

A magyar csapat legeredményesebb játékosa a nagyválogatottban is egy ideje szerephez jutó Varga Dénes volt, aki az együttes 162 találatából 28-at vállalt. Varga ezzel - holtversenyben a horvát Muslinnal - a gólkirályi címet is elhódította, és őt választották a torna legértékesebb játékosának is. A legjobb kapus címet Bisztritsányi Dávidnak ítélték oda, míg az All-Star csapatba Bisztritsányi és Varga mellett a center Hárai Balázs is bekerült.

A bronzérmet a szerbeket 12-8-ra verő horvátok szerezték meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!