Vágólapra másolva!
A magyar nőikézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen 32-27-re nyert az Európa-bajnok norvég csapat ellen Szombathelyen.

Eredmény:
Magyarország - Norvégia 32-27 (15-15)
gól:
Ferling 8/5, Tóth 6, Borbás 3, Görbicz 3, Balogh 2, Szamoránsky 2, Kovacsicz 2, Szucsánszky 2, Hornyák 1, Kirsner 1, Szűcs 1, Vérten 1, illetve Lybekk 6, Snorroeggen 5/1, Nöstvold 4/1, Frafjord 3, Riegelhuth 3, Aamodt 3, Herrem 2, Rokne 1.

Jó védekezéssel nyitott a magyar csapat, amely csak a 6. percben adta meg magát először (2-1). Az indításokból sikerült gólokat lőni, de szép lassan a biztos olimpiai résztvevő is bemelegedett - főleg a kapus Katrine Lunde, valamint a beállós Lybekk révén -, és a 10. percben 4-4 lett.

A hatos vonalról továbbra is veszélyes volt a norvég gárda, majd 6-6 után két gyors magyar találatnál, éppen negyedórányi játék után időt kért a vendégek szövetségi kapitánya, és az összes mezőnyjátékost lecserélte. Az átalakítás nem látszott meg a rivális játékán, amely Borbás kiállítását kihasználva - sorozatban négy gólt szerezve - fordított (10-11). Borbás megint kiült, de Tóth ebben a szakaszban remekelt, és vezérletével (ha rövid időre is) visszavette a vezetést a házigazda.

A második félidőt Ferling triplája és a Herrt váltó Triffa védései vezették be. Állandósult a 2-3 gólos hazai előny, mígnem Aamodt második találatával 20-19-re módosult az állás a 40. percben. A norvég kapus is egyre jobb lett, és ez tartás adott a társaknak (21-21). A vendégeknek még arra is volt módjuk, hogy a tesztmeccsen gyakorolják a kapus nélküli játékot. Erre azonban ráfáztak, mert emberhátrányban, üres kapura gólt kaptak (26-23).

Forrás: MTI

Az újabb két magyar gól után időt kértek a vendégek, akiknek 8 percük maradt a fordításra. Két magyar kiállítás jókor jött nekik, és megkezdték a felzárkózást (28-25), de Szucsánszky és Ferling találata végképp megtörte őket.

A két csapat szombaton 16.15-kor Fordéban ismét találkozik egymással, a magyarok pénteken repülnek Norvégiába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!