Szkidki, azaz sale - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a 2009-es lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt huszonhatodik blogbejegyzését még vidnojei lakásából keltezte.

• Előnyt szerzett a Sopron és a Pécs az Euroligában

Tudják, mi az, hogy szkidki? Nem? És ha angolul írom: sale? Így már biztosan ismerősebb, az utóbbi években a magyar nyelvet degeneráló anglicizmusok egyik leginkább használatos gyöngyszeme, pedig van rá remek magyar szó nem is egy: árleszállítás, végkiárusítás, árengedmény, de talán még a nem igazán magyar akció is kellemesebben cseng a fülünknek.

Látják, itt, Moszkvában nem fúj a "szél", itt ékes orosz nyelven írják ki a kirakatokba, hogy "szkidki". És mindenki megérti, és senki sem hiányolja az angol terminus technicust.

Mivel korábbi blogbejegyzéseimben éppen eleget szidtam az eget verő moszkvai árakat, most az igazság megkívánja, hogy az alagsort verő árleszállításokat is szóvá tegyem: olyan árzuhanás van, amely odahaza elképzelhetetlen. Hetven, nyolcvan százalékos akciók, de nem ám úgy, hogy az eredeti ár hetven százaléka marad meg, hanem harminc!

Egy kivételes fogásba mi is beleszaladtunk: Lacikának és Tomcsinak Timberland-cipőt sikerült vennünk, az eredeti 50 000 forintos ár helyett - átszámítva - 7 000 forintért...

De hát nem azért vagyok itt Moszkvában, hogy a GUM áruházból ki, a CUM-ba be, hanem kosárlabda-edzőnek szerződtetett Sabtaj. Épp az imént beszélgettem Srdjan barátommal, a szerb erőnléti edzővel - nincsenek nyelvi nehézségeink... -, s tőle tudom, hogy hamarosan véget érhet a bonanza, elzárhatják az orosz profi sportot mozgásban tartó pénzfolyam csapját. Függetlenül - vagy talán nem is függetlenül - a világgazdasági válságtól.

Nos, Srdjan jóban van Nenad Krszticcsel, a korábban a New Jersey Nets csapatát erősítő remek szerb centerrel - barátom a Netsnél is dolgozott kondicionáló trénerként -, s tőle hallotta, hogy előkészítés alatt áll egy törvényjavaslat, amely megtiltaná az önkormányzatoknak és az állami vállalatoknak, hogy profi sportklubokat szponzoráljanak. Mondanom sem kell, hogy a Szpartak Moszkva Region költségvetésének jelentős százaléka is ebből a forrásból táplálkozik...

Úgyhogy gyorsan mindent meg kell nyernünk ebben a szezonban, mert nem tudni, jövőre mire lesz lehetőségünk...

De van ám egy másik probléma is, bár lehet, hogy ez nem annyira égető, mint az előbbi. Történt, hogy az Euroliga-klubok szótöbbséggel elfogadták a következőt: egy adott kosarasnak nem lehet több állampolgársága - mármint kosárlabda-szempontból -, csak egy. Mégpedig azé az országé, amelynek a válogatottjában már pályára lépett.

A javaslat hamarosan a FIBA Europe-Board elé kerül, s ha elfogadják, akkor Diana Taurasi nem játszhat olasz, Sue Bird pedig izraeli útlevéllel, a pécsi Kelly Mazzante pedig ugyancsak olasszal... (Ennek köszönhetően nem számítanak nevezett hölgyek tengerentúlinak, márpedig az orosz bajnokságban csak két tengerentúli játszhat egyszerre csapatonként... A mi két tengerentúli játékosunk Sylvia Fowles és Lauren Jackson, a többiek vagy orosznak - Kelly Miller - vagy izraelinek, illetve olasznak számítanak...)

Állítólag ebből 2011 előtt nem lesz törvény, addigra pedig lejár a szerződésem.

Más. Kedden 102-86-ra megvertük az USK Prahát az Euroliga nyolcaddöntőjének első meccsén. Szemre szép eredmény, de túl sok kosarat kaptunk, bár az is igaz, hogy a végén az ifiket játszattam. Ennél nagyobb baj, hogy a négy szupersztárunk - Fowles, Jackson, Taurasi, Bird - mellett a többiek, tehát az oroszok vajmi kevés vizet zavarnak. Ők négyen nyolcvannyolc pontot dobtak a százkettőből, a többiek együttvéve tizennégyet, ami édeskevés, főleg úgy, hogy valamennyien orosz válogatottak, s például Oszipova nulla pontot szerzett.

Kénytelen vagyok folyton Jacksonékat játszatni, ami két okból is problematikus. Egyfelől nem tudom, mikor roppannak össze, másfelől Sabtaj folyton követeli az oroszokat a parkettre. Meg is fenyegetett a második félidőben, hogy elmegy a kispadról, ha nem hallgatok rá...

Na, mindegy, azért ne feledkezzünk meg régi csapatom, a Pécs velencei bravúrjáról. Beszéltem Fűzy Ákossal, gratuláltam neki, és megdicsértem a csapatot elkísérő rengeteg szurkolót, hogy a végén kifújták a labdát Carson büntetőinél a gyűrűből, meg azért az sem volt haszontalan, hogy ugyanő lefaultolta honfitársát, Brooke Queenant, aki az utolsó pillanatokban értékesíthette a győzelmet jelentő büntetőket.

Nem azért mondom, de én előre kijelentettem, hogy a Pécs esélyes a Velence ellen, vissza lehet keresni a blogomban!

Ezekben a pillanatokban csomagolok, mindjárt indul a gépünk Prágába, ahol pénteken ismét összecsapunk az USK-val. Már a számban érzem a Pilsner Urquell ízét, és nagyon készülök a találkozóra budapesti újságíró barátaimmal, meg persze a pécsi szurkolókkal és az emlékezetes "svábtalálkozó" résztvevőivel, beleértve Németh Józsi cimborámat is.

Már csak egyet kell nyernünk a kettőből a Prága ellen, s akkor ott vagyunk a legjobb nyolcban! Reméljük, a Péccsel és a Sopronnal egyetemben!