Elfogytunk, kikaptunk - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a 2009-es lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt huszonnegyedik blogbejegyzését vidnojei lakásából keltezte.

Hát ezen is túl vagyunk, január tizennyolcadikáig őriztük veretlenségünket az orosz Szuperligában, az óesztendőn végigszáguldottunk csupa-csupa győzelemmel, a CSZKA otthonában azonban vasárnap alulmaradtunk három ponttal.

De hová sietünk, legutóbbi találkozásunk óta volt még egy cseljabinszki kirándulásunk - az sem a szomszédban van...-, ott nagy nehezen győztünk negyvenöt ponttal, egy kicsit élvezzük még a vereség előtti utolsó sikert. Cseljabinszk a Dél-Urál központja, már Ázsiában, 1,2 millió lakosával Oroszország nyolcadik legnagyobb városa.

December tizenharmadikáról tizennegyedikére virradó éjszaka (este) játszottunk, ez a pravoszláv újév ideje, hatalmas élet volt a városban. Az ember azt hinné, Cseljabinszk az isten háta mögötti porfészek, erre belecsöppenünk a hatalmas pezsgésbe - jó, jó, mi egy ötcsillagos szállodában laktunk, azért az nem a tipikus Oroszország.

A tipikus Oroszország a cseljabinszki repülőtér volt. Ott visszazökkentünk a huszonegyedik századból a huszadikba, annak se a végére. Egy váróteremből meg egy bárból állt az egész "létesítmény". Lauren Jackson a várakozás percei közben megkérdezte, láttam-e már a repülőgépet, amely hazaszállít bennünket Moszkvába.

"Nem, miért?" - kérdeztem. "Azért nem ártana látnod, mert akkor legalább tudnád, hány sört kell meginnod, mielőtt rászánod magad, hogy beszállj..."

Aztán megpillantottam a gépet, és kiderült, hogy egynél több sörre van szükségem... Hogy még szebb legyen a történet, szakadt a hó, később kiderült, mi voltunk az utolsó repülőgép több mint három napig, amely el tudta hagyni Cseljabinszkot.

A saigoni amerikai követség tetején érezhették így magukat azok az emberek, akik még fel tudtak kapaszkodni az utolsó helikopterre, mielőtt a Vietkong elfoglalta az épületet, 1975. április 30-án. Másnap edzettük, majd elmentem a moszkvai Holiday Innbe, melynek magyar az igazgatója, egy pécsi úr, az általam már többször megénekelt Lajos Iván. Vittem magammal egy üveg Tiffán Imre rosét, közöltem a jelen lévőkkel, hogy mi, magyarok fröccsben is szoktuk inni a rosét - sajnos, az orosz ásványvíz olyan pocsék, hogy elmaradt a fröccsözés.

Cserébe elmondtam az asztaltársaságnak, hogy a szódavíz milyen csodálatos magyar találmány (Jedlik Ányos nem csak a dinamót találta fel, hanem a szódavizet is!), valóságos hungarikum. Később következett a 2006-os Cabernet Sauvignon, s meg kellett állapítanom, hogy a rosét tisztán szeretem, a vöröset meg piszkosul...

Rátgéber László és Lajos Iván

A Holiday Inn egyébként Moszkva központjának északi részén található, a Lesznaja Ulicában, ide el kell mennie minden magyarnak - érdemes. Amúgy a CSZKA csarnoka is itt van, ahol vasárnap kikaptunk 76-73-ra. Szoros meccs volt, a végén hat ponttal mentek a "katonák", mi dobtunk egy triplát, de közelebb már nem jutottunk. Mondok két adatot, ami talán magyarázza a vereségünket: triplából 2/15, Sylvia Fowles pedig hét büntetőjéből egyet értékesített.

Igazából nem is keseredtem el nagyon, a főnök - Sabtaj - nagyon rendes volt, azt mondta, jól tartottuk magunkat. Pedig valójában éppen az ő kedvéért szerettünk volna győzni. A héten meghalt az édesapja, Tel Avivból repült haza a meccsre, kedveskedni szerettünk volna neki a gyászában. Kár, hogy nem sikerült.

Scsogoljeva nem játszott - gerincsérve van, kezelésre jár, ki tudja, mikor léphet pályára -, Bird a vége előtt 5 perccel megsérült, Taurasi - aki amúgy pazarul játszott, 27 pontot dobott - kipontozódott. Odaát Ann Wauters, az év európai kosarasa remekelt 23 pontjával és 16 lepattanójával.

Összesen hét játékost tudtam pályára küldeni, az ellenfél kilencet. Január 12-én volt az első edzésünk...Sohasem jó kikapni, de ez most annyiból jó volt, hogy kiderült, mennyire sebezhetők vagyunk. Még időben. Nem történt katasztrófa, ha megnyerjük a többi meccset, elsők vagyunk az alapszakasz végén.

Játékos(ok) szerződtetése egyelőre szóba sem kerül, Sabtajt nem akarjuk zavarni a gyászában, ilyenkor látjuk, mennyire egyszemélyes mutatvány ez a Szpartak Moszkva Region. Ha Sabtaj valamiért kiesik, nincs, aki intézkedjen.

A vasárnap azért örömet is jelentett számomra, nem is kicsit: végre megjött a család! A csütörtöki - tervezett - érkezésüket jegeltük, szó szerint, mert akkora jég borította Pécset, hogy képtelenség volt felmenni Pestre. Szóval, itt a család, és itt az újabb rangadó a nyakunkon, az újabb moszkvai derbi: szerdán a Dinamót fogadjuk. Az edzője tudják kicsoda - Natalja Hejková... -, úgyhogy van pikantériája a meccsnek bőven.

Nem szabad többet hibáznunk! Ha rajtam múlik, nem is fogunk.