Jeges fürdő Valenciában - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt harmincegyedik blogbejegyzését Moszkvából keltezte.

Legutóbbi találkozásunk óta kétszer összecsaptunk a Ros Casares Valenciával, s amikor ezek a sorok kikerülnek számítógépem klaviatúrája alól, éppen azon töröm a fejem, hogyan lehetne megnyerni a harmadikat. Ebből talán kitalálták hűséges olvasóim - ha esetleg az újságokban nem olvastak volna róla -, hogy Vidnojéban győztünk, a Narancsvirág-parton kikaptunk, s mindent eldöntő harmadik meccsre kényszerülünk a Final Fourba jutásért.

Hogy ne jutnánk be az Euroliga négyes döntőjébe? Erre nem is merek gondolni, ugyanakkor - sajnos - ennek is van esélye, mert a valencia roppant erős csapat, tíz egyforma - vagy majdnem egyforma - jó kosarassal, és jókora önbizalommal.

Nos, a hazai mérkőzésünkön elhúztunk tizennégy ponttal, aztán, amikor a kezdő ötös egy kicsit kifulladt, cserékre kényszerültem, s mindjárt 41-40 volt az állás - oda. Akkor időt kértem, egy kicsit belenyúltam a meccsbe, s heves végjátékban nyertünk nyolc ponttal. De csak úgy, hogy az utolsó percben Sylvia Fowles dobott egy bravúrkosarat faulttal együtt (amit értékesített), majd Lauren Jackson is bebombázott egy triplát.

Amaya Valdemorót választották a meccs MVP-jének - ő az ellenfélnél játszik -, húsz pontja és 11 lepattanója feljogosította erre. Kapott is egy szép nagy doboz desszertet, de ő nehezen tudta megemészteni a vereséget, és az ajándékot széttörte a zsűriasztalon, majd a darabjait rugdosni kezdte a parketten.

Pécsi barátaim talán még emlékeznek rá, hogy a derék Amaya egy alkalommal - természetesen elvesztett meccs után - kiment verekedni a Lauber Dezső-sportcsarnokot megtöltő pécsi szurkolók közé.

Ebből is látszik, hogy nem ismeri a félelmet.

Meg a jó modort...

Ez volt múlt kedden, s szerdán már repültünk Madrid felé, együtt a Valencia csapatával - mi a business classon, ők a turistán... A Madrid-Valencia viszonylat egyórás útjával együtt 6,5 órát töltöttünk levegőben, ekkor jöttem rá, hogy Európa sem kicsi.

Ahogy becuccoltunk valenciai szállodánkban, a stáb tagjai azonnal mondták, hogy menjünk le a tengerpartra. Lementünk, s Szása, a doki és a többiek bele is vetették magukat a habokba. Hétfokos volt a Földközi-tenger vize, a levegő tizennégy, pontosan harminc fok volt a különbség a moszkvai és a valenciai hőmérséklet között. Velünk volt az orosz sporttévé forgatócsoportja, még csak be sem kapcsolták a kamerájukat, azt mondták, ez nem nagy szám, mindig ezt csinálják, ha télen tengerpartra érkeznek...

Miközben a fiúk szárítkoztak, odajött hozzánk egy szenegáli zsibárus. Garantáltan eredeti Armani-napszemüvegeket kínált, darabját harminc euróért. Mondtam a dokinak, muszáj vennie, mert különben is az Armani az öltönyszponzorunk, csakis olyan - garantáltan eredeti - napszemüveget vehetünk fel, amely márkájában passzol a zakóhoz.

A doki azonnal vett is hármat. Tizenhárom euró volt nála, az árus boldogan odaadta annyiért. A hármat. Ebből is látszik, hogy a szemüveg garantáltan eredeti volt...

A meccset két ponttal elbuktuk, már tizenhat ponttal is vezettek a spanyolok, innen fordítottunk a negyedik negyedben, de az utolsó két percben- hogy szalonképes legyek - kaptunk négy gyilkos ítéletet. Ezt mi úgy szoktuk mondani Pécsen, kevésbé szalonképesen, hogy mocskosul elcsalták a meccset. A legvérlázítóbb ítéletet akkor kaptuk, amikor három másodperccel a vége előtt az egyenlítésért - sőt, akár a győzelemért - támadtunk, de ekkor Valdemoro úgy elkaszálta Sue Birdöt, hogy azért futballban azonnali piros lap járt volna, de minimum sárga.

A latin bírók éppen másfelé néztek, Laia Palau felszedte a labdát, és letelt a játékidő, kikaptunk 73-71-re. Láttam magam később a tévében, ennél a bizonyos jelenetnél térden becsúsztam a pályára, mint Michael J. Fox a Vissza a jövőbe első részében - amikor Chuck Berryt gitározik -, legalább kiégett a Giorgio Armani-öltönyöm térde, ennyi haszna volt a mutatványnak. Hiába próbálom itt játszani a hidegvérű úriembert, mindig kibújik belőlem a magyar kosárlabda-edző. Azért küldtünk egy tiltakozó levelet a FIBÁ-nak, megjegyzem, a Pécs is megtehette volna a salamancai mérkőzés után.

Hogy miért kaptunk ki, ha eltekintek az utolsó két perc bírói manipulációitól? (De nem tudok eltekinteni...) Hát azért, mert Jacksonnak három negyeden keresztül 0/10 volt a mezőnymutatója, négy személyi hibával, továbbá Tatyjana Scsogoljeva és Irina Oszipova, akiket Lauren helyére cseréltem be, még annyit sem mutattak, mint a jó ausztrál. Még szerencse, hogy a égére megtáltosodott, de az már későn volt.

Azt mondják, Taurasi-függőség alakult ki a csapatomban, lehet, hogy ez igaz, az olasz-argentin-amerikai lányt lehetetlen lefogni, rendre harminc pont fölött dobál, viszont - paradox módon - éppen akkor jöttünk fel mínusz tizenhatról, amikor "Di-t" pihentettem.

Közben azért láttam a Pécs Salamanca elleni meccsét - az elsőt -, azon rendesen csaltak Iványi Dalmáék ellen, kinyírták őket a bírók, viszont mégiscsak kalapot kell emelnem a spanyolok előtt, mert utána képesek voltak győzni a Lauber Dezső-sportcsarnokban. A hírek szerint Salamanca rendezi a négyes döntőt, de majd kiderül, igaz-e a szóbeszéd.

Akik előtt viszont minden feltétel nélkül le a kalappal, azok a soproniak. Fontos siker a négy közé jutásuk, ez a diadal felértékeli az egész magyar női kosárlabdát. Kiváló szakmai munka, nyugodt pénzügyi háttér, meg egy kis szerencse is kellett hozzá, hiszen a kieséses szakaszban elkerülték az oroszokat és a Valenciát. Most viszont akár döntöt is játszhatnak, mert a Salamanca - a valószínű ellenfelük - verhető. Nem beszélve arról, hogy Sopronban még soha nem szurkoltak ilyen őszintén egy Rátgéber László irányította csapatnak, mint most.

Tudniillik, ha szerdán kikapunk a Ros Casarestől, akkor felborul az alapelv, miszerint a négy között a két orosznak, a Jekatyerinburgnak és a Szpartaknak egymással kötelező játszania - mert csak egy orosz lesz. És akkor a Sopron a Jekatyerinburgot kapja, mivel a két spanyolnak egymással kell játszania.

Ha viszont győzünk, akkor a Salamancát.

Erre mondják Pécsen - és talán Pesten is -: micsoda különbség...

Hadd emlékezzek meg még a Sopron főszponzoráról, az Euroleasingről, melynek tulajdonosa, Farkas Balázs példás türelemmel, odaadással és sportszeretettel pátyolgatja évek óta a csapatot.

Mint ahogy bennünket Sabtaj. Ugyan nem jött ki Valenciába, viszont amikor hazatértünk, azonnal felhívott, és mondta, hogy üljek le beszélgetni egy-két játékossal. Őszinte legyek? Magam is terveztem ezt a bizonyos beszélgetést...

Végül hadd csináljak programot hazai szurkolóinknak szerda délutánra: közép-európai idő szerint délután négykor egyenesben adja az Eurosport2 a Szpartak Moszkva Region-Ros Casares Valencia mérkőzést. A harmadikat.

Negyedik nem lesz...