Végső visszaszámlálás - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvennegyedik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Egy hét az élet - mármint Vidnojéban. Beindítottam a végső visszaszámlálást, mához egy hétre, április 29-én, az esti géppel utazunk haza Moszkvából, megvan már a repülőjegyünk. Nem lennék elkeseredve, ha az orosz bajnoki aranyérmet is vihetném a zsebemben, mi sem egyszerűbb ennél, már csak szombaton a Dvorec Szportában, majd kedden Jekatyerinburgban kell nyernünk hozzá. Ebből nyilván már ki is találták, hogy a döntő első összecsapását hétfőn elbuktuk Európa és Ázsia határán - így most mi is a határon vagyunk, a vereség határán, hiszen két nyerésig tart az orosz bajnoki finálé.

De lám, már megint előre szaladtam az időben, előbb beszéljünk még egy örömteli eseményről, arról, hogy a harmadik meccsen simán legyőztük a CSZKA-t, s bejutottunk szezonbéli negyedik döntőnkbe. Az európai szuperkupát megnyertük a Schio ellen, az orosz kupát elbuktuk Jekatyerinburgban, az Euroliga trófeáját viszont hazahoztuk Salamancából.

A CSZKA-meccs előtt azt írtam, csak nehogy az legyen, hogy a Birodalom visszavág - hát nem vágott, 58 pontot engedélyeztünk a "katonáknak", olyan volt a védekezésünk, hogy még jómagam is elégedetten csettintettem, pedig én aztán Dalmáék légmentes emberfogásán szocializálódtam...

A mérkőzés után ellátogattunk Gyopár Attila úrhoz, akiről sokáig azt hittük, hogy Kovács Attila, de aztán kiderült, hogy csak a feleségét hívják így. (Nem Kovács Attilának, hanem csak Kovácsnak...) Szóval, hatalmas magyar találkozó volt Gyopár úréknál, a Profszajuznaja metrómegálló környékén, ez a leghíresebb moszkvai utca - mármint a Novocseremuskinszkaja -, mert itt van a Kalinicska étterem is, tudják, Mirzali doktor vendéglátóipari egysége.

Gyopárékkal, középen Mirzali doki

Fel is hívtam a dokit, pár perc múlva már csöngetett Gyopár úr ajtaján, éppen akkor, amikor előkerült a szilvapálinka. Mirzali doki az első moszkvai, aki elismerte, hogy a szilvapálinka jobb ital a vodkánál - ebből már talán ki is találták, hogy nem csak messziről nézte a pálinkásüveget...

Azért arra még maradt ereje a derék egészségügyi dolgozónak, hogy latba vesse legendásan kiváló kapcsolatait. Gyopár úrnak Achillesín-szakadása volt hat hete, nehezen gyógyult, erre Mirzali felhívta a kórházat, és rettenetesen leteremtette az igazgatót, hogy azért a hatalmas pénzért, amennyiért megoperálták honfitársam Achillesét, ugyan miért nem tartottak neki egy rehabilitációs kúrát is.

Mirzali régi reflexei csodálatosan működnek, ugyanúgy hordja le az éppen útjába kerülő állami alkalmazottat - lett légyen szó utcai rendőrről vagy kórházi orvosról -, mint huszonöt évvel ezelőtt, KGB-tiszt korában...

És ami a legszebb az egészben: mindenki retteg tőle! Ugyanúgy, mint huszonöt éve.

Ám egyszer minden pálinkásüveg kiürül, minden görbe este véget ér, s az embernek repülőgépre kell szállnia... nekünk a jekatyerinburgira, merthogy hétfőn elkezdődött a döntő. Az elején tizennégy ponttal elmentek Sandrine Grudáék, a harmadik negyedben viszont már mi vezettünk kilenccel. Ide-oda billegett az eredmény, tizenkét másodperccel a vége előtt kiegyenlítettünk 59-59-re, öttel a lefújás előtt Cappie Pondexter bedobta a Jeka győztes dupláját. Diana Taurasi még megpróbált egy triplát a dudaszóval egyidőben, nem ment be, 61-59-re kikaptunk.

A három bíróból kettő ugyanaz volt, akik az orosz kupa döntőjében fújtak Jekatyerinburgban. Ellenünk. Legalább öt tiszta faultot nem adtak meg a javunkra, egy is elég lett volna a győzelemhez.

Ebben a szezonban most ötödször csaptunk össze az UGMK-val, 3:2 az állás oda, szombaton egyenlítenünk kell. Ha nem egyenlítünk, vége a döntőnek.

Nem vagyok oda az összeesküvés-elméletekért, csak a puszta tényt írom le: amikor orosz bírók fújtak, mindháromszor kikaptunk a Jekától, amikor külföldiek, mindig mi győztünk.
Persze nem csak a játékvezetők tehettek a vereségünkről. Ilyen kevés pontot - ötvenkilencet - még nem dobtunk ebben a bajnokságban. Taurasi 9, Lauren Jackson 7, Sue Bird 5 pontot szerzett. Pedig Tatyjana Scsogoljeva és Marina Karpunyina még jól is játszott, azaz a bónusz pontok megvoltak az oroszoktól.

Hogy miért betlizett egyszerre a három világsztárunk? Van egy sejtésem: Jacksonnak a kilencvenkettedik, Birdnek a kilencvennegyedik, Taurasinak a kilencvenhatodik tétmeccse volt ez ebben az idényben. A Jeka simán két meccsen verte az elődöntőben a Dinamót, mi három meccsen szenvedtünk a CSZKA ellen, sokkal pihentebb volt az ellenfél. Ilyen egyszerű.

Sajnos, az "amerikai-oroszunk", Kelly Miller is pocsékul játszott. Ő egy külön történet. Az ikertestvérével, Cocóval együtt játszik Oroszországban, utóbbi a Szpartak Noginszk csapatában. Gyakorlatilag együtt élnek, levegőt sem vesznek egymás nélkül, a sofőrjük szerint még egyszer sem voltak bevásárolni a szupermarketben, minden élelmiszert az Egyesült Államokból hozatnak csomagban. Még az apjuk is azt mondja róluk, hogy különös lányok.

Annyira vallásosak, hogy a szerződésükben benne van: vasárnap délelőtt tíz és tizenkettő között hiába van meccs, hiába van edzés, őket az nem érdekli, semmi és senki sem tarthatja vissza őket attól, hogy templomba menjenek. Mindenhová együtt utaznak, Cocót is visszük magunkkal külföldre, vidékre, csak annyi a könnyebbség, hogy a többiekkel ellentétben nem business classon repülnek, hanem economyn.

Mint ahogy mi is, mármint a család, amikor jövő szerdán felszállunk a pesti gépre! A gyerekek is várják már a haza utat, habár Lackót nagyon megszerették az iskolában, jól érzi magát Moszkvában, meg persze Tomcsi is. Ő mindenhol jól érzi magát, sehol sem csinál problémát magának - csak nekünk.

Azért nem ártana, ha előzőleg még visszamennénk Jekatyerinburgba. Az ugyanis azt jelentené, hogy megnyertük a szombati visszavágót.