Tizenkét gyémánt - Rátgéber-blog Moszkvából

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember az [origo]-nak írt negyvenharmadik blogbejegyzését vidnojei otthonából keltezte.

Miközben ezeket a sorokat írom a számítógépbe - egy palack 2006-os Gere Cabernet Sauvignon társaságában -, középkorú olvasóim emlékezetére apellálok. Nyilván emlékeznek még Borisz Gromov tábornok nevére. Ha nem, akkor ide másolok egy idézetet a Magyar Távirati Iroda 1989. február 15-i jelentéséből: "A szovjet hadsereg szerdán befejezte az Afganisztánból való kivonulást. Magyar idő szerint reggel 7 óra 55 perckor átgyalogolt a Hairaton afgán város és a szovjet-üzbég Termez között az Amudarja folyó fölött ívelő hídon Borisz Gromov tábornok, az afganisztáni szovjet erők főparancsnoka. Ő volt az utolsó szovjet katona, aki távozott az országból."

Nos, Borisz Gromov nyugalmazott vezérezredes ez idő szerint a moszkvai régió (ebbe maga a főváros nem tartozik bele, csak a környéke) kormányzója. Ahogy ezt már egy korábbi levelemben írtam, nála van a kassza kulcsa... Amúgy Oroszországban hősként tisztelik, tudniillik úgy vezényelte le az afganisztáni kivonulást, hogy közben egyetlen szovjet katona sem esett el, sőt, még csak meg sem sebesült!

Kedden nála jártunk. Amikor megérkeztünk Gromovhoz, azt hittem, hogy egy tudományos-fantasztikus film forgatásába cseppentem. A kormányzó irodája úgy néz ki, hogy Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa is megirigyelhetné. A két CSZKA-meccs között fogadott bennünket a kormányzó úr. Kitüntette a csapat valamennyi játékosát és vezetőjét, Diana Taurasinak és nekem egy-egy, tizenkét gyémánttal ékesített érdemrendet adományozott a harmadik Euroliga-diadal tiszteletére, a mi kitüntetésünknél nagyobbat csak Sabtaj kapott, azt is megpróbáltam lefényképezni, de nincs olyan széles látószögű kamera, amely be tudná fogni az ő érdemrendjét.

Szóval, remek volt a hangulat, amit csak parányit rontott le az a körülmény, hogy előzőleg vasárnap 84-70-re kikaptunk a bajnoki elődöntő első meccsén a CSZKA-tól. Levertek minket - a vidnojei Dvorec Szportában! -, mint vak a poharat. Már 21 ponttal is vezettek Ilona Korsztyinék.

Hogyan történhetett ilyesmi az Euroliga friss bajnokával? Hát csak úgy, hogy egy hétig ünnepeltünk, ők meg két hétig csak erre a meccsre készültek, úgy futottak ki a pályára, mint az éhes oroszlánok. Nem beszélve arról, hogy azért ez a kezdő ötös nem olyan gyenge: Edwige Lawson, Korsztyin, Katie Douglas, Ann Wauters, Jekatyerina Liszina. Első csere: Janel McCarville... Ezt a csapatot az Euroliga megnyerésére építették, csak aztán jött a válság, és el kellett admiuk Marija Sztyepanovát. És Olekszandra Gorbunova ott ült a kispadon, és egyetlen percet sem játszott... Ilyen az orosz bajnokság. Valamiért nem férsz bele az edző elképzeléseibe, lenyelnek, megcsócsálnak és kiköpnek.

A meccs után bementem az öltözőnkbe, s nem nagyon tudtam, hogy mit is mondjak. Hát kínomban pacsiztam egyet a lányokkal. Persze megint Diana Taurasi segített ki, mint már oly sokszor: "Coach, itt volt az ideje, hogy kapjunk egy jó nagyot a pofánkra. Legalább visszatértünk a földre a fellegekből." Amikor ezt kimondta, tudtam, hogy nem kell tartanom a visszavágótól. A következő edzéseken kielemeztük a CSZKA játékát, kidolgoztuk a taktikát, aztán szerdán jött a... mi is? Return of the Jedi. A Jedi visszatért. 101-80-ra győztünk a csarnokukban, a hadsereg csarnokában, most már csak az a lényeg, hogy szombaton kora délután ne jöjjön a Star Wars trilógia újabb része, a Birodalom visszavág.

Még azért térjünk vissza Gromov vezérezredes úr irodájába. Ugye, kedd volt, egy nappal a visszavágó előtt. Gromov befejezte a beszédét, Sabtaj fordított nekem, az utolsó mondat így hangzott: "És még egyszer gratulálok a csodálatos Euroliga-győzelemhez, de ha szerdán nem verik meg a CSZKA-t, és nem jutnak be a bajnoki döntőbe, akkor mindnyájan ki vannak rúgva!"

Megfagyott az ereimben a vér, egy kicsit elsápadtam, amikor Sabtajból kitört a nevetés: "Csak vicceltem, ezt az utolsó mondatot már én tettem hozzá."

Szóval, ilyen fickó Sabtaj, játszik az ember idegein. Meg még másmilyen is. Pár napot csúszott a kormányzói prémium, háromszázötvenezer dollár járt a csapatnak és a stábnak - összesen - az Euroliga-diadalért. Sabtaj kabinetkérdést csinált abból, hogy egyetlen napig se várjunk a pénzünkre: belenyúlt a zsebébe, és kicsengette a háromszázötvenezer dollárt. Az hetvenhétmillió forint. Még akkor is szép summa, ha tudjuk - ő is tudta -, hogy pár nap múlva a kormányzóság átutalja a pénzt. Eltöprengtem azon, vajon Magyarországon lenne-e olyan klubvezető, aki a magánvagyonából tömködi be a költségvetés - még ha csak átmeneti - réseit?!

Kedden este azért elugrottunk Lajos Iván barátom szállodájába, a moszkvai Holiday Innbe. Cohiba szivart szívtunk, és felhívtam Sabtajt, nem akar-e csatlakozni hozzánk. Azt mondta, öt perc türelmet kér. Gondoltam, valahol tárgyal, és ne zavarjam. Kimentem cigizni a bejárat elé.

Sabtaj már ott állt...